Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 3-4. szám - Biztosítási problémák a politika előterében

tok ellen csak bizonyos esetekben van további jogorvoslatnak helye a királyi Kúria elé. Minthogy azonban a védettbirtoki minőséggel kapcsolatos összes kérdések speciális, új rendelkezéseken alapuló intézkedések, nyilvánvaló, hogy semmi akadálya sem lehetett volna annak, hogy a járásbíróságok végzései ellen a felfolyamodást a kevésbbé foglalkoztatott és éppen ezért alaposabb mukát végezni tudó királyi ítélőtábla elé lehessen vinni, aminek meg lett volna az a másik nagy előnye, hogy éppen azért, mert 24 törvényszékkel szemben csak 5 királyi ítélőtáblánk működik, a döntések összehasonlíthatatlanul egységesebbek és általánosabb irányúak lehettek volna annyival is inkább, mert nem okozott volna külön nehézséget, 'hogy éppen az egységes eljárás érdekében az 5 ítélőtábla ilyen ügyekben ítélkező tanácsa egy közös értekezleten megállapította volna azokat az irányelveket, amelyek mellett működését a gazdavédelmi rendelkezés ideje alatt kifejteni fogja. * * * Körülbelül ez az a három irány, amelyben a gyakorlati élet már ma is a gazdavédelmi rendelkezések kirívó hiányosságait tapasztalja. Minthogy pedig egyetemleges nemzeti érdek, hogy e gazdavédelmi rendelkezések elérjék a kívánt célt és tényleg segítsenek az önhibáján kívül bajbajutott gazdákon, ezekben az irányokban pótintézkedések kiadásának szüksége merül fel, amelyet szorgalmazni senki sem hivatott olyan mértékben, mint éppen ezen lap olvasótábora, a Magyar Törvényhozó, aki ezzel nemzetmentő feladatát teljesíti. Biztosítási problémák a politika előterében Irta; GEYER ALBERT dr. Biztosítási ügyek általában nem igen szokták nyugtalanítani a politikai életet, még kevésbé foglalkoztatják a közéletet és a törvényhozást. Évek hosszú eoira múlik el gyakran, amíg a törvényhozásnak alkalma nyílik valamely biztosítási problémát tárgyalhatni. Most mégis egyszerre több eléggé jelentékeny biztosítási kérdés cfgolalkoztatja úgy a közéletet, mint a politikai faktorokat. A legnagyobb horderejű ezen kérdések közül kétségtelenül egy magyar nemzeti viszontbiztosító intézet ügye, amely ugyan már néhány év óta foglalkoztat bizonyos köröket, amely azonban most egyszerre újból aktualitáshoz jutott. A magyar nemzeti viszontbiztosító intézet tervét eredetileg az a meggondolás vetette felszínre, hogy a magyar biztosítók a külföldre adott viszontbiztosítások folytán állítólag igen sok pénzt exportálnak külföldre. A terv elsS propagálói a legegyszerűbb megoldásnak vélték egy nagy magyar viszontbiztosító életrehívását, hogy a viszontbiztosítási díjak itthon maradjanak. A kérdés tüzetesebb áttanulmányozásánál azonban csakhamar rá! kellett jönnie az illetékeseknek arra, hogy a külföldre kiáramló viszontbiztosítási díjak fejében a viszontbiztosítók kárrészesedések és jutalékok címén állandóan igen tekintélyes összegeket utalnak át hozzánk, úgy, hogy tulajdonképpen csupán az itt fennmaradó és aránylag kis összegű egyenleg az, mi ténylegesen külföldre kerül. A magyar biztosítási évi díjbevételéből viszontbiztosítási díj címén külföldre kerülő beszeg kereken 64,500.000 P. Visszakapunk ebből kereken 54,500.000 P-t évenként. Ez az egyenleg tehát kereken évi 10,000.000 P. De rájöttek arra is, hogy még ezzel az egyenleggel sem gazdagszik a külföld, mert letétek formájában, vállalt garanciák fedezetképen ennek is jelentékeny része az országban marad, de, sőt még ea az összeg is csökken a külföldi intézetek által Magyarországon vállalt különböző érdekeltségek tőkeigénylései folytán. Hogy a Magyar Nemzeti ViszontbizitoBdtó Intézet alapításának terve újból feléledt, aa egy egészen más — sokkal szakszerűbb — meggondolásnak köszönhető. A meggondolás alapja az, hogy a biztosítási üzlet lényegéhez tartozik nemcsak a kockázatok megosztása, áthárítása, hanem azok rendszeres* kicserélése is. A hazai biztosítók pedig a kiszállított viszontbiztosítási kockázataik és díjrészeik fejében igen kevés, u. n. reciproc üzletet, kockázati anyagot kapnak. Tulajdonképen természetes ez a helyzet, mert az egyes intézetek által külföldre adott anyag nem elég ahhoz, hogy ott komolyabb ellenigényekkel léphessenek fel. Az elgondolás tehát az, hogy a hazai biztosítási intézetek egy közös szerv útján együtt juttassák ki a viszontbiztosítási anyagot, amely így már eléggé tekintélyes és amelynek alapján már kívánhatnak és mindén bizonnyal kaphatnak is megfelelő külföldi üzletet. Ezen intézmény létesítésével tehát nemcsak az előbb kifejtett financiális hátrányokat remélik kiküszöbölni, hanem propagálói szerint a hazái biztosítás ügyének is jelentős haszna lehetne belőle. Ezen utóbbi elgondolás természetesen egészen más struktúrájú és felépítésű intézet életrehivásat jelentené, mint ahogy azt az első terv szerint elgondolták. Tarcsay Pál, a magyar biztosítási ügy egyik kiváló munkása, nagy tetszés mellett fejtegette ezt a problémát egy a Társadalomgazdaisági Táreula nemrég tartott ülésén. Úgy latszik, hogy a gondolat bizonyos illetékes faktorok tetszését is megnyerte és így talán már hamarosan konkrét és reális formában tlálkozunk vele. Erősen foglalkoztatja a politikai és gazdasági életet á gróf Bethlen István által felvetett és a tűzbiztosítás államosítását célzó gondolat. Nem állítható, hogy a híresi debreceni beszédnek legfontosabb része éppen ezen gondolat felvetése volt. Inkább úgy látszik, hogy a tűzbiztosítás államosításának gondolatát, éppen úgy, mint a benzinmonopóliumot, csakúgy mellékesen vetette fel a kiváló politikus, rá akarván csak mutatni arra, hogy vannak még igénybe nem vett jövedelmi források, amelyeket az állami háztartás egyensúlyának helyrellitására szükség esetén igénybe lehetne venni. Minden valószínűség szerint a volt miniszterelnök úr is úgy gondolta, hogy ezi természetesen ceak alapos, előzetes ta33