Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 1-2. szám - Az 1933. év köz- és magántisztviselőket érintő kormányrendeletei

Az 1933. év köz- és magántisztviselőket érintő kormányrendeletei Irl»: FEHÉR ANDOR dr. A háborús esztendők után majd minden országban nehézségek támadtak az állami költség-vetésben és ezek a zavarok a válságos gazdasági viszonyok hatása alatt ma is fennállanak és az országok belpolitikájának legsúlyosabb problémáit alkotják. Nálunk ez a kérdés egy-két speciális oknál fogva mindig súlyosabban cs nehezebben megoldható volt, mint másutt A menekült köztisztviselők egy részének reaktiválása másrészről meg nyugdijterhei egy legyőzött ország amúgy is túlterhelt állami budgetjével küzdő kormányait szinte megoldhatatlan feladatok elé állították. Minden uralomra jutó kormány kikerülhetetlenül megkapta a feladatot: egyensúlyba hozni a költségvetést, amely persze nem jelentett mást, mint a költségvetés tehertételeinek a lefaragását, vagy teljes leépítését. Megkapta ezt a feladatot azj a kormány is, amely esetleg ép azért jutott uralomra, mert az előző kormány leépítési vagy fizetés csökkentési politikáját azok, akiknek ez a bőrére ment, jó szemmé) nem nézték. A költségvetés legnagyobb tehertételét természetcsen a köztisztviselői fizetések teszik ki és nagyon érthető, hogy minden alkalommal, valahányszor egyegy radikális költségvetés rendezés gondolata felmerül, ez szinte egyértelmű a köztisztviselői fizetések leszállításával. Amikor a Gömbös kormány uralomra került, gyors egymásutánban követték egymást a törvényes rendelkezések, amelyekben a százalékos fizetéscsökkentések javadalmazásban hosszú évekre vetették vissza a köztisztviselőket, amelyekhez most már a kisebb közületek, községi üzemek tisztviselőit is hozzávették. Mindez nem volt meglepetés azok számára, akik ismerték a kormány pénzügyi terveit, annál kevésbé ,mert hiszen ez a módja a költségvetési terhek csökkentésének, már régi kitaposott utja és módszere volt a pénzügyi gondokkal küzdő kormányoknak. Hogy a csökkentések tulnagy mérvűek voltak, annak megmagyarázásához nem kell egyebet ismerni, mint a költségvetési előirányzat és a zárszámadás1 közti állandó eltérést, amely a legvilágosabban mutatott rá az államháztartás pénzügyi nehézségeire. Ami már meglepetést keltett, az a kormánynak lQ33-ban megjelent két rendelete volt, amelyek, ha kiinduló pontjukat az előző elgondolásból vették is. lényegében messze belenyúltak, szinte diktatórikus érövei a magángazdaságok életébe és jogalkotásunkban eleddig ismertelen formákat és eljárásokat teremtettek. A május 1-én megjelent 4600as számú M. t. rendelet mindazon vállalatok belső életében, amelyek köztámogatásokban részesülnek, különleges eljárásokat léptettek életbe. A köztámogatás kifejezése alatt a rendelet vagy 100.000 pengőn felüli állami szubvenciót, vagy nagyobb százalékos érdekeltséget (20— 30 százalékot, attól függőleg, hogy a vállalat mérlege veszteséges volt-2 vagy sem), vagy pedig a vállalat részéről nagyobb összegű állami tartozást ért. Mindezen vállalatoknál a költségek, személyzet, fizetések a vállalat anyagi erejéhez mérten leszállíthatok, az igazgatóság és felügyelő bizottság jövedelmei, a nyugdíjas, kegydijas alkalmazottak járandóságai, mindenféle megállapodásra való tekintet nélkül csökkenthetők s az ezekre való előzetes szerződések hatálytalanok és érvénytelenek. Amennyiben pedig e leszállítások nem történnének megnyugtató módon és mértékben, a minisztérium kormánybiztost küldhet ki, akinek a vállalatnál diktatórikus hatalmat biztosit a rendelet. A diktatórikus hatalommal felruházott kormánybiztosnak jogában áll e leépítő munkájában akadályozó tisztviselőket azonnali hatállyal elbocsájtani és ha ez ép az igazgatóság lenne, annak elmozdítása miatt közgyűlést összehívni. Ennek a rendeletnek az indokai kétségkívül abban gyökereznek, hogy az állam az utóbbi időben igen sok iparvállalatot volt kénytelen az összeomlástól megmenteni és azokba sok esetben erős anyagi érdekeltséget vállalni. Ez az erős anyagi érdekeltség és a szanált vállalatok további nehézségei késztették az államot arra, hogy magába az üzletvezetésbe beleszóljon és a regié állandó csökkentésével, a magánjogi szerződésekbe hatalmi szóval való belenyúlással próbálja rentábilissá és versenyképessé tenni a vállalatokat és ezáltal közvetve saját anyagi érdekeltségét menteni. Maga az ötlet nem volt uj és eredeti s, annak alapját, mint jogszabályaink nagy részét, legközelebbi szomszédunktól, Ausztriától vettük át. A Kreditanstalt bukása Ausztria egész gazdasági életét megrendítette és az állam a bank szanálásával kénytelen volt hatalmas érdekeltséget vállalni. Ennek az érdekeltségnek biztosítására adta ki azután rendeletét, amely nagy vonalaiban hasonló intézkedéseket tartalmaz, mint a mienk. A különbség csak az, hogy egyrészt az osztrák állam által vállalt érdekeltség sokkal nagyobb volt mint málunk a beavatkozáshoz alapul vert százalék, másrészt csak bankvállalatokra vonatkozott, amelyeknél a rendezés struktúrájánál fogva könnyebben volt keresztülvihető. A bankvállalatok ugyanis, amelyeknél az egyéni érvényesülés kisebb szerepet kap s erősebb tud lenni a sablonizáltság, a generális, mindenkire egyformán érvényesülő változtatások könnyebben kére sztülvihetők. Nálunk az állam nagyrészt ipari és kereskedelmi vállalatoknál vállalt érdekeltséget, amelyeknél a rendelet alkalmazása jóval szerencsétlenebbül sikerült, mint Ausztriában. A vállalatok, amelyek szinte kivéte,' nélkül veszteségre dolgoztak, megragadták az alkalmat és a rendeletbiztositorta jogaikat a végletekig kihasználva, néhol az illetményeket — főleg a- már végelbánásban részesített alkalmazottaknál — 50—70 százalékkal is csökkentették. Ez persze nagy felzúdulást jog-bizonytalanságot és a panaszoknak a tömegéi eredményezte. 17