Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 23-24. szám - Elsorvadásra van-e kárhoztatva a Gázművek?

tunk zárva, a Gázmű — bár nagy nehézségek és áldozatok árán — de mégis belföldi szénből is elő tudta állítani a gázt. És ha ultima ratio-ként üzemzavarral kell számolni, mindég jobb, ha az energiaszolgáltatás több energiaforrás közt oszlik meg. mert, hogy ha az ellátásban az egyiknél akadály merül fel, a másik energiaforrás még mindig rendelkezésre állhat. Nem fogadható el a cikkírónak az az álláspontja sem, hogy a külföldi szén behozatala súlyos nemzetgazdasági károkat okozna azért, mert a szénimport veszélyezteti a külkereskedelmi mérlegünk egyensúlyát. Bár az első pillanatra úgy látszik, hogy ennek az álláspontnak létjogosultsága van, azonban még sincs így. Még pedig elsősorban azért, mert a gázszén behozatala ma már kizárólag kompenzációs alapon történik, tehát a behozott gázszénért mezőgazdasági cikkeket exportálnak és pedig olyanokat és olyan országokba, amelyeket és ahová nemes valutáért eladni nem tudnánk. Eminens mezőgazdasági, tehát közvetve államérdek is ebből a szempontból, hogy a Gázmű külföldi gázszenet hozzon be. De nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a gázszén nem eredeti alakjában kerül a magyar fogyasztóhoz, hanem ebből feldolgozás után a fűtés ellátására immár nélkülözhetetlen kokszot gyártják és ezenkívül olyan melléktermékeket, amelyeket egyébként külföldről kellene behozni és amelyekre egyfelől a magyar iparnak, másfelöl az ország biztonságának is elkerülhetetlenül szükség van. Ezek a melléktermékek nem volnának gazdaságosan előállíthatók, ha azokat a Gázmű nem a gázfejlesztés útján nyerné a szénből. Már pedig ha arról van szó, hogy nyers anyagot hozzunk-e be, vagy kész gyártmányt, úgy áll az a közismert szabály, hogy helyesebb a nyers anyagot behozni és azt magyar munkáskézzel feldolgoztatni, semmint kész gyártmányt importálni, a fizetési mérleget azzal megterhelni és emellett a munkaalkalmat is csökkenteni. Végül tekintetbe kell venni azt is, hogy a szakértők véleménye szerint szénkincsünk korlátozott és optimisztikus becslés szerint már a jelenlegi fogyasztás mellett is 100 év alatt, pesszimisztikus becslés szerint pedig 50 év alatt fogy el. Nem közömbös tehát az, hogy a szénnel miként gazdálkodunk és mindenesetre nemcsak pazarlásnak, de az előrelátás hiányának is kell tekinteni azt, ha az amúgy is csekély széntartalékunkban rejlő meleget elektromos úton való hőszolgáltatással csak alig 6—8%-ban tudjuk hasznosítani. A cikkíró az elvi aggályok és észrevételek után érdemben mélyed bele az egyes kérdésekre. Elfoglalt álláspontjával szemben szükségesnek tartom a tényleges helyzetnek pontról-pontra való megvilágítását. A cikkíró kimutatja, hogy kétesértékű a Gázműveknek az 1933. évben tiszta feleslegként kimutatott 1,577.266.53 pengő nyeresége, mert egyfelől a külföldi szén beszerzésével járó kockázatra nagyobb összeget kellett volna tartalékolnia, másfelől pedig ezzel a felesleggel szemben áll a Gázműveknek a főváros háztartása átal közvilágítás címén (az 1934. évi költségvetés szerint) megtérített 1,923.665.— pengő, mely két összegben szembeállítása a látszólagos felesleg helyett közel 400.000 pengő veszteséget mutat. Ez a beállítás merőben téves. Téves elsősorban azért, mert a Gázmüvek nemcsak a tiszta üzleti nyereségként mutatkozó összeget juttatja a főváros háztartásának. A kimutatott felesleg ugyanis csak a nyereségszámlán szereplő tiszta nyereség, amelyhez hozzá kell számítani még azokat a természetbeni és egyéb szolgáltatásokat, amelyeket a Gázművek a főváros háztartásának minden esztendőben juttat. Ezeknek a szolgáltatásoknak az összes értéke 1933. évben 3,485.433.82 pengő volt, úgy hogy a Gázművek nyeresége 1933-ban voítaképen 5,062.700.35 pengőt tett ki, amely összegben még nem is szerepel a főváros által az üzembe fektetett kölcsöntőke évi 3,487.630.43 pengő annuitása. De ha ezt számításon kívül hagyjuk is, a Gázművek tiszta jövedelmezősége 1933. évben az üzembe eredetileg befektetett és még le nem törlesztett 57,358.686.22 pengőhöz viszonyítva, 8.83%-nak felelt meg, ami az adott gazdasági viszonyok között a magániparhoz viszonyítva is elsőrangú jövedelmezőségnek tekinthető. Ha pedig a szolgáltatásokhoz az annuitás fentemlített összegét is hozzászámítjuk, úgy az összes szolgáltatások értéke 8,550.330.78 P, ami a még le nem törlesztett tőkének 14.91 % -át jelenti. Másképen fest termsézetesen a főváros által közvilágítás címén szereplő megtérítás ügye is. Tény az, hogy a közvilágításra felhasznált gáz ellenértéke mint bevétel jelentkezik a Gázművek költségvetésében és zárszámadásában, a cikkíró azonban fenti megállapításánál nem vette figyelembe azt, hogy a fenti címen kimutatott bevétel a kiadások között kétszeresen is szerepel és pedig egyrészt a termelésnél, másrészt mint önálló kiadási tétel és így a közvilágítás költsége mint elszámolt érték jelentkezik úgy a költségvetésben, mint a zárszámadásban. Az elszámolásnak ez a módja — amelyet én sem tartok helyesnek tudomásom szerint egy a főváros pénzügyi bizottságban elhangzott és elfogadott indítvány alapján történt. Ezek szerint tehát a közvilágítás gázfogyasztását a községi háztartás a Gázműveknek nem téríti meg, az erre fordított kiadást helyesen, mint a fővárosnak teljesített szolgáltatást kell tekinteni. (Folytatjuk.) A közölt cikkek elsősorban is szerzőik felfogását tükrözik vissza. Célkitűzéseinket legigazságosabban az „audiatur et altéra pars" — a parlamentárizmus egyik alapvető elve — jegyében véljük elérni, a leközlés ténye tehát még nem jelentheti a lap irányát, vagy tendenciáját. A lap tartalma kizárólag annak a programmnak igyekszik megfelelni, amelyet a borítékon állandóan mottóként tüntetünk fel. TÖRVÉNYHOZÓK LAPJA III. évf. 23—24. szám. 1934. dec. 24. Szerkesztésért és kiadásért felel: Csák István. Bethlen-nyomda rt. Budapest, VIII., Nap-u. 13. Felelős vezető: LOMBAR LÁSZLÓ.