Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 15-16. szám - A nemzetközi vásár és a főváros

< A NEMZETKÖZI VÁSÁR ÉS A FŐVÁROS. Abból az alkalomból, hogy a főváros költségvetése deficitessé vált, a város urai mindjobban kezdenek olyan újabb természetes jövedelmi források után kutatni, amelyek alkalmasak lehetnek a további káros rezsicsökkentések nélkül is a deficit kiküszöbölésére. Az adóztatáhi kulcs sem emelhető, csakis olyan jövedelmi források jöhetnek számításba, amelyek 6cmmikép sem emelik a polgáriság súlyos terheit. Az újabb jövedelmek után való kutatás, valamint egy mindjobban kialakuló közhangulat a városházán vezetett aztán arra az elgondolásra, — amiről már legutóbb is megemlékeztünk, — hogy a nemzetközi vásár megrendezését a fővárosnak kell átvennie. Kevesen gondolnak arra, hogy ennél a lépésnél sok olyan probléma vetődik fel, amely az évek folyamán 6zóba sem került. így nem gondolnak arra, hogy minden olyan kereskedelmi és ipari megnyilvánulás, amely vásár vagy kiállítás formájában jelentkezik (a mai korban modern formáikban), annak megtartása végeredményben a főváros közületének ősi joga, jövedelmet hajtó regáléja volt a múltban én az ma is. Szinte egy külön tanulmány keretébe tartoznék az, hogy a fejlődés folyamán miként sorvadtak el a város egyes ilyen valamikor jövedelmező regáléi, miként ment át egy része az< állam kezébe stb. Tagadhatatlan, hogy a vásártartási jog évszázadok óta a fővárosban legfőbb jövedelmi forrása volt az autonómiáinak. Hiszen abban az időben, amikor még az adózást a főváros polgársága nem ismerte, az autonómiának úgyszólván egyetlen jövedelmi forrása volt a vásárok után befolyó jövedelem. A főváros nagytudású, lelkes főlevéltéroea, Gárdonyi Albert dr. most dolgozik régi okmányok alapján a régi Pest-Buda vásárainak a történetén, azok kialakulásával a gyermekkorát élő kereskedelem és kézműipar korában, a geopolitikai helyzet követelményeként kereskedelmi gócponttá kialakuló Pest történetével. Különös tekintettel azokra a körülményekre, amelyek egy agrárország fővárosát önmagától emelték az elmúlt száz év alatt világvárossá. Az ilyen természetes jövedelmi forrás az alapja az igazi autonómiának. Igazi autonómia ezek nélkül a jövedelmi források nélkül el som képzelhető. A vásártartási jog gyakorlása a földesúri jogból folyik. Sajnos, hogy amikor az ország legkisebb telek- vagy háztulajdonosa élvezi sértetlenül és osztatlanul birtokának összes jogait, addig a főváros, mint közület, nem ura saját portájának, különösen a regálék tekintetében. Az évek folyamán kicsúsztak a kezéből olyan jövedelmi források, amelyek joggal őt illették. Ha a kor indokolttá is tette némely ilyen elavult regálénak a megszüntetését (pl. a hídvám, amely igen jelentékeny bevételi forrást jelentett), megmaradtak azonban olyanok, amelyet a főváros érthetetlen okokból hagyott az utóbbi években elsorvadni. Ezek közül most csakis a vásártartási jogról beszélünk, miután aktuálissá vált ennek a reorganizálása. El kell oszlatni azt a tévhitet, mintha a fővárost kizárólag az élelmezéssel kapcsolatos heti vagy havi vásárok fenntartási joga illeti meg. Nem. A főváros kizárólagos joga minden vásár megtartása, akár ipari, kereskedelmi, vagy mezőgazdasági célokat szolgáljon is az. Ez a joga még ma is épségben fennáll és snnak hatályosabb keresztülvitelének semmi sem áll az útjában. Sőt egyenesen kívánatos is, nemcsak abból a szempontból, hogy ezekből az autonómiának igen jelentős jövedelme lenne, hanem azért is, mert azokat az altruisztikus célokat, amelyek mo6t csak cégérül szolgálnak ezek megrendezésénél és végeredményben kisebb érdekcsoportok anyagi érdekeit takarják, a valóságban is érvényrejuttassa a főváros társadalmának a javára. Miután a főváros most már évek óta meglehetős nagy áldozatokat hoz az idegenforgalom fejlesztéséért, ennek keretébe a leghamarabb és legkönnyebben beállítható lenne a Nemzetközi Vásár megrendezése, miután annak úgyszólván integráns részét alkotja és ezzel együtt sokkal jobban tudná a város az idegenforgalom szolgálatába állítani összes intézményeit (pl. fürdőit), ha mindezeknek az ügye egy szerv kezében futnának össze. Itt röviden reá kell mutatnunk, hogy mikép indult el útjára ez a vásár, amely fennen hirdeti nagy múltját. Az első ilyen vásár tulajdonkép egész kis árubemutató volt, 1906 márciusában, csakis a hazai papír és írószergyártmányok bemutatására, Szénálssy Béla papírkereskedő indítványára és rendezésében, az akkori Tulipán-mozgalom hatása alatt. A főváros teljesen ingyen bocsátotta a Vigadó földszinti helyiségeit ennek az akciónak a rendelkezésére, de viszont a résztvevőktől sem kértek semmiféle dijat a rendezők. Akkor még szigorúan altruisztikus volt. A rákövetkező évben már, a sikeren felbuzdulva, támogatást is kaptak a fővárostól (2000 koronát és az államtól 6000 koronát) és így fejlődtek, az élelmes vállalkozói szellem felfedezite ebben is a jövedelmi lehetőségeket. Az akkori kor alkalmas volt erre, mert megindult a harc Ausztria kizsákmányoló iparpolitikája ellen. Elérkezettnek látták az időt a magyar ipar erősebb fejlesztésére, a törvényhozás is ekkof alkotta meg az 1907. évi III. t.-cikket, a magyar ipar fejlesztéséről. A vásárrendezés technikája, külön rendezői szerv beállításával hamar fejlődött, de teljesen magára öltötte egy jövedelmező vállalkozás jellegét, sőt állandó forgótőkét in összehoztak (100 koronás részjegyek kibocsátásával a Fővárosi Kereskedők Egyesülete égisze alatt) mintegy 8700 koronát. Ekkor mar a főváros évi hozzájárulása 10.000 korona volt, az államé csak 6000. Végül 1912-ben a Kereskedelmi és Iparkamara vásárolta meg a Fővárosi Kereskedők Egyesületétől ezt a vállalkozást, azzal, hogy vállalja a 8700 korona visszafizetését a részjegytulajdonosoknak sorsolás útján. Erre még ma sem került a sor . . . Az évek folyamán a kamara mindjobban fejlesztette ezt az intézményt, amiben nagy része volt a főváros áldozatkészségének is, amely áldozatkészség ma- már több, mint 200.000 pengőt jelent készpénzben és természtben. Enne't ellenében semmi néven nevezendő egyenes jövedelme a városnak nincsen, viszont a kamarának annál inkább. A főváros autonómiája ezekért a hihetetlen nagy juttatásokért a kamara részéről álladó támadást kap cserébe, így például a közüzemi harcokat a demagógia összes fűszereivel spékelve úgy, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a főváros véget vessen ennek az indokolatlan, az autonómiára káros, frivol játéknak és az egész vonalon jogaiba lépjen. A közérdek, úgy a főváros, mint az egész ország kereskedelmének és iparának evidens érdeke az, hogy ezt a főváros vegye a kezébe és rendezze meg évről-évre, fejlessze arra a fokra, amit ez megérdemel. Az egész főváros lakossága nagy megnyugvással látná az összes ilyen kiállításoknak és vásároknak a megrendezését a főváros saját kezelésében. Nem fordulnának elő olyan eltévelyedések és botrányok, aminőket most az utóbbi években láttunk a Nemzetközi Vásár alkalmával, amelynek oka a túlságos üzletszerűség az egész vonalon. 139