Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 11-12. szám - A szociális gazdasági rend

melési árak csökkenését. Nem utolsó ka ennek az, hogy a kereskedelem túl van méretezve. A jelenlegi kereskedelmi apparátus, mely nap-nap mellett növekszik, csak akkor volna életképes, ha legalább négyszer akkora fogyasztást bonyolíthatna le, mint amennyit ma tényleg lebonyolít. A túlméretezésnek oka pedig az, hogy manapság minden idöeló'tt nyugalomba vonuló tisztviselő, valamelyes megtakarított pénzzel rendelkező leépített tisztviselő, továbbá hadirokkantak, elvált asszonyok, vénkisasszonyok, a középosztálynak unatkozó leányai, mind-mind az üzletnyitásban látják egy szebb jövőnek a lehetőségeit. Van is aztán minden lépésre egy tejcsarnok, egy gyümölcskereskedés, egy fűszeres, egy cukorkakereskedés. S ugyanez a helyzet a kisiparban is: suszter, borbély, asztalos egymás hegyén-hátán nyit üzletet. Bár ezt a lehetetlen gazdasági helyzetet a kapitalista gazdasági rend teremetette meg a maga konjunktúra és válság hullámaival, mégsem tudott a helyzet megváltoztatására egészséges megoldást kitermelni. Azaz mégis kiizzadott egy gondolatot: az ipari numerus klausus gondolatát. De mit fog csinálni az életbe kikerülni akaró ifjúság, ha egy szép napon arra ébred, hogy minden egyes foglalkozási ág kapujára kifüggesztették a „megtelt" táblát. A zseniális kapitalizmus úgylátszik erre a kérdésre is feleletet akar adni azzal a legújabban kirepített jelszavával, mely birth-control, azaz születéskorlátozás alatt ismeretes. Ezek a megoldások semmi esetre sem nevezhetők a huszadik századhoz méltó megoldásoknak. A helyzet manapság tényleg az, hogy a leépített tisztviselő és munkásember, amennyiben nem sikerül belekapaszkodnia a kormány megrakott kocsijába, a szabad pályákon igyekszik maga és családja részére megélhetést biztosítani. Az új foglalkozáshoz azonban kevés szaktudást s még kevesebb tőkét visz magával. Szaktudás hiányában drága forrásokból szerzi be áruját, tőke hiányában magas uzsorakamat mellett vesz fel kölcsönt s mind e két tényező elég ahhoz, hogy áruját ne legyen képes eladni. Ennek a beteges állapotnak megszüntetését vállalja a szociális gazdasági rendszer és pedig azáltal, hogy elsősorban megszünteti az állami, közületi árdrágítást, továbbá a kiváltságok, vámok fokozatos eltörlésével letöri a kartel árakat s ezzel megadja az olcsó élet lehetőségét. Olcsó árak mellet fokozódni fog a fogyasztás, a fokozott fogyasztás meg fogja élénkíteni a termelést. Ennek következtében azok, akik eredeti foglalkozási körükből csak szükségből léptek át a közvetítői, kereskedelmi foglalkozási körbe s azon belül az említett okoknál fogva még a rezsi költségeiket sem tudták megkeresni, vissza fognak térni eredeti hivatásukhoz s ezek számával csökkeni fog a túlduzzasztott kereskedelmi hálózat. A konkurrens üzletek megszűnésével a megmaradt kereskedelmi hálózat nagyobb fogyasztást fog lebonyolítani, kisebb felárak mellett 16 meg fogja találni a számítását ,s a kereskedelem újra talpra fog állni. Milyen átalakulást várhatunk a szociális államban az ipar terén. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy ma azt, aki a kartelek és trösztök ellen nyilatkozik, könnyen éri az iparellenes6ég vádja. Ezzel szemben be fogjuk bizonyítani, hogy a kapitalista gazdasági rendnél iparellenesebb rend alig képzelhető el. Aki a szó legnemesebb értelmében iparpártoló, az feltétlenül azt szeretné, hogy az ipar fejlődjék, versenyképessé váljék, hogy az minél több ember jogos igényét képes legyen kielégíteni, hogy az ipar ne legyen kénytelen időnként a termelést leállítani, munkásalt, tisztviselőit elboceájtani. Ez a leépítési folyamat pedig u kapitalista gazdasági rendben jelentkező gazdasági válságok következménye. A kapitalista termelő főtörekvése n magas profit elérése. Ha a magas profit lehetőségét jobban látja biztosítva kisebb termelés mellett, akkor visszafejleszti a termelést, ha nagyobb termelés mellett véli elérhetőnek, minden átmenet nélkül hirtelen kibővíti a termelést. Ez a zökkenőkkel járó rendszer semmikép sem1 nevezhető iparpártoló, legjobb esetben kapitalista pártoló rendszernek. Ez a termelést védő politika egyrészt igazságtalan, másrészt helytelen. Igazságtalan, mert kiváltságos osztályt teremt, megbontja az egységet a társadalomban, privilegizálja azokat, akik tehetősek s elnyomja azokat, akiket oltalomba kellene venni. A gazdag, a hatalmas, a tőkeerős minden jogot, minden támogatást s mindennemű törvényes védelmet kijár magának. A gyenge magára marad, harcképtelenné válik, mert a privilegizáló állam gyöngének találta és kivégezte. Az iparpártoló politika emellett észszerűtlen, egészségtelen is. Az a gyermek, akit a legkisebb széltől és hidegtől óvnak, állandóan melegágyban tartanak, az satnya, vézna, vérszegény marad. Az az ipar, mely állandóan a behozatali tilalmak és védővámok sáncaitól körülvett melegágyban nevelkedik, sohasem lesz életképes, sohasem fogja tudni megállni a helyét a világversenyben. Aki tehát a vámok fenntartása mellett kardoskodik, az elneveli az ipart, satnyává, véznává teszi, aki minden korlát megszüntetését kívánja s az emberek egymás közti nemes versenyét biztosítva akarja látni, az fekteti le az egészséges, versenyképes iparnak az alapjait. Az igazi iparellenesek tehát azok, akik mankókon járó ipart akarnak maguk körül látni. Egyébként még azt is megjegyezhetjük, hogy a jelenlegi iparvédelmi hadjárat nem folyik fairé légkörben. Az egyik pillanatban a kapitalisták hivatkozva a világversenyre, százszázalékos iparvédelmi politikát sürgetnek a kormánynál. A másik pillanatban a vállalatok évi jelentéseiben azt olvassuk, hogy a magyar ipar ma már annyira életképes és magas színvonalú, hogy a világviszonylatban is megállja a helyét, sőt még a japán dumpingtól sem fél. Ez utóbbit is el tudjuk képzelni, mert hisz a nálunk 1.33 pengőért forgalomba hozott cukrot a magyar cukorgyárak is 11 fillérért, tehát dumpingáron adják el külföldön. A jelenlegi kaptalista termelés számos groteszk helyzetet hozott felszínre. Minden egyes országban a kartelek állandóan hadakoznak a dumpingárak ellen e ugyanakkor maguk is dumpingáron árusítanak a külföldön. Saját honfitársaiknak magas áron kínálják termeivényeiket, a külföldieknek alacsony árakon. Kellemetlen félreértésekre alkalmat adó sajtóhiba csúszott be mult hó 15-iki számunk 80-ik oldalán a „Főváros 15 milliója című cikkbe. E cikk 12-ik sora így módosul eredetileg: „ .. . a pártvezető urak vezetése alatt álló pártokban forgolódó vállalkozó párttagok mohó étvágyától . . ." TÖRVÉNYHOZÓK LAPJA III. évf. 11—12. sz. 1934. június hó 15. Szerkesztősért és kiadásért felel: CSÁK ISTVÁN. Bethlen-nyomda rt. Budapest, VIII., Nap-u. 13. ez. Felelős vezető: LOMBÁR LÁSZLÓ.