Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 2. szám - A fiatalság elhelyezkedésének problémája

VII. Az ifjúság problémájának egy részletkérdéséről kívánok végezetül szólani: a diplomás fiatalság elhelyezkedéséről. A veszedelem itt a legnagyobb, a szakadék a korábbi és az újabb nemzedék közt, itt sodródik a forradalmi mélységek felé. Az intellektuális és fizikai munkásifjúság problémáját a megoldás szempontjából nem kívántam kétfelé szakítani, mert az szervesen összefügg, s azok a megoldási módok, amelyekről szólottam, úgy az egyik, mint a másik csoport számára is az érvényesülés útját jelentik. A most említett organizációk szellemi munkát is igényelnek, s minden 25—50 fiatal munkás elhelyezkedése 1—1 szellemi munkásnak is nyújt elhelyezkedési lehetőséget. Amint megindul a felszívódási folyamat, vele enyhül a diplomás fiatalság sorsa is. Belátás, megértés, jóakarat s a kérdés állandó napirenden tartása további eredményeket is hozhat. Ezen a ponton a kétféle fiatalság problémája összefügg. Miután azonban az okok, amelyek létrehozták és elmérgesítették és a szempontok, amelyek szerint a kérdést ehhez képest kezelnünk kell, a diplomás fiatalság problémájánál részben eltérők a fizikai munkát^ teljesítő fiatalság problémájától, indokoltnak találom egynéhány különleges szempontra rámutatni. A diplomás túltermelést az egész oktatásügy átszervezésével, az egészséges szelekció elvei szerint le kell vezetni s a társadalom teherbíróképességével aránybahozni. Ez a prevenció kérdése. Jól tudom azt, hogy az ország túl van terhelve szellemi munkás alkalmazottakkal: az állami önkormányzati költségvetések abnormisan nagy része fizetésekből és nyugdíj terhekből áll. Ilyen körülmények közt nem lehet várni, hogy ezekkel a közületekkel felszívathassuk az állástalan diplomások nagy tömegeit. Aki a fiatalságnak ilyeneket hirdet, nem tesz jó szolgálatot, elsősorban a fiatalságnak magának, mert a kenyéririgység és osztálygyűlölet magvát hinti el ott, ahol az idealizmus és a küzdelmek magasabb célkitűzései ellensúlyozhatják egyedül egészségesen a fiatalságnak a korraljáró lobbanékonyságát, hevességét, gyakori szertelenkedéseit. Még kevésbbé hirdetem azt, hogy a tapasztalatokban gazdagabb idősebbeket el kell küldeni, hogy helyüket a fiataloknak adják át, akiknek sokszor a fiatalságukon kívül egyéb jogcímük nincsen az érvényesülés követelésére. Amit hirdetek, az, hogy egy nagy és végzetes veszedelem elkerülése végett módot és alkalmat kell nyújtani a fiatalság elhelyezkedésére. Azt hirdetem, hogy a mai felsarjadt fiatalság elhelyezkedésével szemben a merev elzárkózás álláspontjára nem szabad helyezkedni. A szellemi pályán alkalmazottak közt, különösen az állami és önkormányzati közigazgatás terén, a racionalizálás keresztülvitele elkerülhetetlen feladat. Itt alkalom kínálkozik egy helyes szelekciót is keresztülvinni, a fiatalság jogos igényei érdekében. Ezt aláhúzottan kívánnám hangsúlyozni, mert magam is tapasztaltam, hogy szűkkeblűség, a „beati possidentes" érdekközösségének önzése mikép szorította ki az értékes fiatalságot attól az asztaltól, ahol jóakarattal és okossággal számára is egy-két teríték még elfért volna. Az előzőkben jelzett utak mindegyike maga is számos érvényesülési lehetőséget biztosít a fiatalság elhelyezkedésére. Az sem látszik kizártnak, hogy az állam szubvencionáljon olyan intézményeket, amelyek a kor igényeinek és szükségleteinek megfelelnek, ha a fiataloknak elhelyezkedést tudnak biztosítani. Itten bizonyos kooperációra gondolok a társadalom és az áljam közt. Sem az egyik, sem a másik nincs ma abban a helyzetben, hogy ezt a terhet egymagában vállalni tudná, habár meg is lehet győződve arról, hogy itt valamit tenni kell. Ilyen megoldási módokra az előzőkben reá is mutattam. Azt hiszem, az egyetemek sem zárkózhatnának el attól, hogy olyan szervezeteket létesítsenek, amelyek a tanulmányaikat végzettek elhelyezéséről gyakorlatilag gondoskodnának. Elavult felfogás az, hogy ez nem feladata az egyetemnek. Az egyetem sikerrel tudna eljárni a szellemi munka piacának megfigyelésében s a kínálat és kereslet kiegyenlítésében természetesen csak volt hallgatói ügyében. Nem látnék utópiát abban, ha az egyetemek ajánlásait a hivatalokat betöltő hatóságok legalább annyi figyelemben részesítenék, mint egy-egy képviselőnek vagy nagyhangú kortesnek az ajánlásait. + Ezek volnának főszempontjai a felvetett probléma megoldásának. Ha a mai viszonyok közt utópiának kell tekinteni az összes diplomásaink elhelyezését, mégis a társadalmi szervezet egy súlyos betegségét kell látni abban, hogy a nagy áldozatok árán kitermelt főiskolát végzett ifjúság munkaerejét és készségét sem sajátmaga, sem a közélet számára nem tudja felhasználni. Még súlyosabb betegségét jelenti a nemzeti gondolat integritásának az a szakadék, amely a mai nemzedékeket elszakítja az utána következő nemzedéktől s azt felfogás és gondolkodás tekintetében forradalmasítja. Ügy éreztem, hogy ez a probléma idekívánkozik, ahol Tisza István szellemét és hagyományait ápolják, mert ha van probléma, amelyet Tisza István szellemében kell megoldani, úgy ez az.* A fiatalságnak ki kell vetnie lelkéből az elkeseredés sugalmazta osztály- és kenyérharc magvát, amely túlzásokra ragadja, hogy visszatérhessen az idealizmushoz, amely a fiatalság küzdelmeinek nemes hevületét és becsülésreméltó lobogását adja. A birtokon belül levő korosztályoknak pedig megértő szeretettel kell lehajolniuk a fiatal nemzedék élettörekvései felé, mert bennük válik testté az a nemzeti jövő, amelyért egyedül érdemes dolgozni, magát törni, áldozatot hozni. A mai közéletben akármerre tekintünk is, egyedül Tisza István példája és tanítása sugározza ki azt a közszellemet, amelynek jegyében ez a probléma is sok más problémával együtt a közérdek szempontjából megnyugtató megoldást nyerhet. * Szerző e problémáról szabad előadást tartott a Tisza István-Társaskörben f. év január 24-én. 28