Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 2. szám - A fiatalság elhelyezkedésének problémája

pilléreket (kapitalizmus és magántulajdon), amelyen a világ gazdasági, társadalmi, politikai és kultúrrendje biztosan nyugodott. Ha azt akarjuk, hogy a munkás a racionalizálás lényegét felfogja, ha azt akarjuk, hogy a gazdasági forradalom át ne csapjon a szociális és politikai forradalom területeire, ha azt akarjuk, hogy ebből a gazdasági forradalomból, amelynek folyamát feltartóztatni nem szabad és nem is lehet, az emberiség minél több anyagi és szellemi értéke sértetlenül átmenthető legyen a jövő számára, akkor arra kell törekedni, hogy ennek az átalakulásnak a menetét erős reformatórius kézzel, a megváltozott gazdasági és szociális viszonyok éles meglátásával, mi magunk igyekezzünk az eseményeknek elébe tolni. Arra kell törekedni, hogy a folyamatba tett racionalizálással — amely a gazdaság minden terére, a termelésre, a fogyasztásra, a hitelre, a kereskedelemre kiterjed, érinti a társadalom, sőt a politikai élet egész struktúráját — egyidejűleg ezek megfelelő átszervezése is folyamatba tétessék, az érintett társadalmi rétegek nemcsak mint munkások és fogyasztók, hanem mint a politikában szereplő tömegek is megfelelően előkészíttessenek, felvilágosíttassanak, hozzá neveltessenek a folyamatban levő nagy átalakuláshoz. A forradalmak romboló hatását rendesen az váltja ki, hogy a tömegek, amelyek megmozdíttattak, vagy megmozdultak, előkészítés és nevelés nélkül, sötéten és tudatlanul — a legtöbbször öntudatlanul is — állnak szemben az események lavinájával. A racionalizálás lényegéhez tartozik az is, hogy a munkás ne csak automatakép kezeltessék, hanem, hogy „a munkáskezet gondolkodó fő vezesse a termelés előkészítésében". A munka csak így válhatik eszmeművé (racionálissá). A munkás a vállalat munkatársává lesz, s a munkások egy része a legigazibb értelemben vett szellemi munkássá válik. Itt lép az organizáció mellett előtérbe a nevelés és előkészítés nem kevésbbé fontos követelménye. Ebből az következik, hogy annak a gazdasági és társadalmi rendnek, amely ezt a forradalmat, amelyben élünk, békésen levezetheti s a világot visszazökkentheti a rendes keréknyomba, nagyobb társadalmi szolidaritást, több szociális érzéket, erőteljesebb kötelességtudást, hatékonyabb közéleti szellemet kell belevinnie abba az anyagba, amely ennek a nemzedéknek rendelkezésére áll. Mert — ismétlem — nem az anyagban van a hiba, hanem a szellemben, amely kimerült, kivénhedett s nem bír megbirkózni annak az anyagnak a problémájával, amely a mostani nemzedék boldogítására sokkal nagyobb mértékben áll rendelkezésre, mint bármikor valaha. Elvégre a technikai haladásnak arra kell irányulnia, hogy a munka terhét csökkentse, s lehetetlen elképzelni, hogy az emberiség meg ne találja azt az utat, amelyen célszerű reformok s a termelési és fogyasztási rendszer új jellegének kialakulásával ez a nagymérvű technikai haladás a munkások millióinak javára ne válhatnék. Logikailag elképzelhetetlen, erkölcsileg lehetetlen, hogy az a haladás, amelyet az emberi szellem hatalmas lendülettel olyan magas fokra emelt, az emberiség létét egy alacsonyabb színvonalra, a pauperizmus és munkanélküliség mélységeire szorítsa le. Itt azonban a túlzott optimizmustól óvakodnunk kell, mert még akkor is, amikor már a közös veszedelem nemzetközi felismerésével egy nemzetközi kollaboráció útján megindulhat a gazdasági szervezkedés szellemének az önző érdekek, ellenséges osztályszempontok, gyűlöletre beállított sovinizmus autarchikus és anarchikus törekvései felett való érvényesülése, még mindig leküzdésre vár a legnehezebb probléma: a technikai fejlődés szinte korlátlan lehetőségeinek összeegyeztetése a munkából élő milliók életfeltételeivel. Ezeknek a problémáknak a megoldása még hosszú idők kísérletezésének feladata s évek megfeszített munkájának lehet csak gyümölcse. IV. Ezzel szemben a fiatalság elhelyezkedésének problémája égető; mai helyzetében nem maradhat; megoldását az időre bízni nem lehet, mert nyomában egy oly hasadék mélyül, amely újabb súlyos megpróbáltatások veszedelmét jelenti. Ha osztom is azt a felfogást, hogy a probléma végleges és kielégítő rendezését csak azoknak a kérdéseknek megoldása hozhatja, amelyeknek eredményeképen előállott, nem oszthatom azt a felfogást, amely erre hivatkozással minden kezdeményező lépéstől eleve elzárkózik. Ha vizsgáljuk az okokat, amelyek ezt a problémát megérlelték, meg kell állapítanunk azt is, hogy ezek nemcsak a gazdasági világválsággal (a munkanélküliség és a középosztály pusztulásának problémájával kapcsolatosak, nemcsak a szerencsétlen békekötéssel függenek össze, amely az ország kétharmad részét elszakította s ezzel nemcsak az elhelyezkedés lehetőségét zsugorította össze, hanem a menekültek százezreivel terhelte túl a csonkaország szerény mértékben nyújtott elhelyezkedési módjait, hanem összefüggésben vannak egy mélyreható szociális jelenséggel, a magyar fiatalságnak a szellemi pályákra való özönlésével. Ez természetszerű következménye volt annak a mult század végén megindult, a fellendülési korszaknak, amely a népesség széles rétegeiben örvendetesen megnyilvánuló kultúrszomjat egy olyan egyoldalú kultúrpolitika alapjává tette, amely évről-évre nagyobb tömegek számára tette lehetővé a legmagasabb szellemi képzettség megszerzését, de elmulasztotta az előrelátó gondoskodást a megfelelő szelekció intézményessé tételével az így nyert szellemi értékek érvényesülésének útjait biztosítani, holott erre a magyar kultúrterület zárt és elszigetelt voltát tekintve, fokozottan szükség lett volna. A magyar szellemi túltermelés szociális árnyékai a háború, béke és a világválság nélkül is sötét horizontot varázsoltak volna a mai fiatal nemzedék jövője elé. A gazdasági bajok, a háború, a béke s a mai vezető nemzedék válsága kétségtelenül sötétebb és forradalmi aláfestést nyújt a problémának s egy okkal többet a mai vezető nemzedéknek, hogy a probléma erélyes és gyors megoldásához kezdeményezőleg hozzányúljon. Az okok közt szerepel a munkanélküliség és vele kapcsolatosan a középosztály pusztulása. Ezek az okok kétfélék: nemzetköziek, úgynevezett világjelenségek, amelyeket nem mi idéztünk fel s amelyeket nem is áll módunkban megszüntetni; és 25