Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 4-5. szám - A bankkérdés Magyarországon

Vagyon (millió pengőben) Év Intézetek száma Készpénz éí máshol elhelyzett tőkék Értékpapírok Váltók Adósok Jelzálogos követelések Ingatlan Egyéb aktívák Veszteség Összesen 1913 1932 599 450 189.9 208.1 927.6 262 0 2.389.8 1.714 1 24338 891.7 4.665.7 639.3 202.4 125.4 495.8 196.8 02 25 11.305.2 4 039.9 Teher (millió pengőben) Év Intézetek száma Alaptőke Tartalékok Takarék és folyószámla betét Viszont leszámítolás Hitelezők Saját kibocsátású kötvények Egyéb passzívák Nyereség Összesen 1913 1932 599 450 1 085.6 3827 659 0 231.4 3 565 9 1.453.4 512.2 580 5 1.172.9 710.9 3 996 5 496 8 153.7 155.2 1594 29.0 11.305.2 4.039.9 Mielőtt következtetéseket vonnánk le ebből, meg kell említeni, hogy például Olaszországban már 1926 óta folyik a bankok szisztematikus összevonása, az olasz nemzeti bank olyan felhatalmazást kapott, amelynek segítségével mindea különösebb megrázkódtatás nélkül hajtja végre az egész hitelszervezet átcsoportosítását és főleg annak az ország igényeinek megfelelően való átalakítását. Ennek eredményeként tudható be, hogy az utóbbi öt év alatt Olaszországban az egészséges és célszerű fúziók, valamint likvidációk révén a hitelintézetek száma 4o55-ről 3078-ra olvadt le, tehát közel ezerrel kevesebb lett, mint volt a rendelkezés életbeléptetése előtt. A főbb irányelvek, amit az olasz banktörvény tartalmaz a következők: a) minimálva van a bankok saját tőkéje, b) a saját tőke arányában maximállalott az elfogadható betétek összege, c) pontosan körülíratik, hogy egy-egy adós, vagy vállalat milyen öszszegű hitelt kaphat valamelyik banknál, d) a tartalékolást erősen előmozdító szigorú rendelkezések léptek életbe, végül e) a Nemzeti bank korlátlan ellenőrzési joga minden bank felett. Felesleges idéznünk a németországi intézkedések tömkelegét, vagy az ausztriait, akár pedig a svejcit, amik mind-mind a hitelszervezet átcsoportosítására hozattak. A lényeg az, hogy nemcsak akkor kell a mai viszonyok között az állami beavatkozás, amikor baj van, hanem feltétlenül szükséges egy ország gazdasági vérkeringésére is tekintettel lenni, pláne a hitelszervezettel kapcsolatban. Mert most már hallatszanak nálunk is hangok, hogy a mi hitel;szervezetünk egész különálló életet él és nem szolgálja az ország gazdasági erdekeit. Természetesen az is eredmény, hogy megingathatatlanul állanak bankjaink, csak az a furcsa, hogy nem állanak az ország rendelkezésére. Csak két év számadatait vizsgálva, azt látjuk, hogy a deflációs politika a magángazdaságból ig3i. év folyamán kerek A3A és fél millió pengőt szivattyúzott ki. Ennyivel csökkentek a váltó és egyéb adósok tételei, akkor, amikor a betétek csupán i55 millióval. Az ország gazdasági életére feltétlenül károsan hat ez a pénzügyi politika, mert a tendencia minden esetben azt mutatja, hogy tűzön-vizen igyekszik a bankszervezet likviditásának arányát emelni, tehát végeredményben egy káros fikciót szolgál. Az sem vigasz, hogy nálunk az állam tartozik a bankoknak és nem pedig megfordítva. Ezt mutatja az értékpapirállománynak a növekedése kerek i4o millió pengővel, amit a letétbehelyezett kincstári jegyek okoztak. Az állami költségvetés hiányának ilyenmódon való pótlása károsan befolyásolja a bankszervezelek politikáját, mert végeredményben nem az a cél, hogy a hitelszervezelek kizárólag az állam rendelkezésére álljanak, hanem kell, hogy a magángazdaság céljait is szolgálják. 68 Ha már most a háború előtti év, tehát Nagymagyarország bankkimutatását hasonlítjuk össze a legutóbbi évivel, akkor világosan áll előtlünk a sürgős intézkedések szükségessége. Az IOI3. évben az ország területén működő •'99 pénzintézet egész üzleti volumenje n.3o5.2 millió pengőre rúgott, szembeállítva az IQ32. évi 45o pénzintézetének /j.o3g.9 millió pengőjével. Az most lényegtelen, hogy a veszteségkimutatás ipi3-ban az összes intézetek között 200.000 pengőt tett ki, ma pedig 2 és fél millió pengőt, mert a rentabilitás az egész vonalon erős csökkenést mutat. De feltétlenül káros jelenség az, hogy az intézetek száma csak i5o-el csökkent akkor, amikor az üzleti térfogat közel 65o/o-al! Itt tehát egy olyan túldimenzionáltság mutatkozik, ami aztán érthetővé teszi a. súlyos kamatterheket, ami ma úgy a mezőgazdaságot, mint az egész ország gazdasági életét nyomja. Sajnos részletes kimutatás nem áll rendelkezésünkre, viszont a helyszűke sem engedi meg a pontos taglalást, de érdekes volna mindenesetre boncolni azt a kérdést, hogy miként emelkedhetett 100 pengő tőkének a kezelési költsége ft pengőre ma, amikor az a békében 1—1 és fél pengőt tett ki. Vagyis a jelenlegi bankszervezetek nagyon drágán adminisztrálnak, óriási rezsivel dolgoznak. Amikor az államadminisztráció racionalizálását követelik, akkor nem lehet közömbös a gazdasági életre a hitelszervezetek drágasága. Adva van tehát a teendő: összevonás. Amikor az állami üzemek és általában a köztisztviselői kérdésnél elsősorban is szociális szempontok tolulnak az előtérbe, mint amik akadályai főleg egy alapos racionalizálásnak, ez nem kerülhet szóba a bankkérdésnél, miután igen lényegtelen részét képezi az egész kérdésnek. Ha a mai helyzetnek megfelelően az országban jelenleg működő A5o pénzintézetet 200-al csökkentenék kényszerfúzióval, akkor igen kis részét alkotná csak a tisztviselői kérdés. Ez viszont fokozottabban állna arányban azzal a könnyebbséggel, amit a gazdasági életnek juttatna ez az átszervezés csak a rezsi csökkentése folytán a kamatkérdésben. Az alanti kis kimutatás illusztrálja viszont azt, hogy ebben kis országunk vezet. Már mint a kamatdrágaságban. (Folytatjuk.) tel't •" liMMUFfP*—""""""Hifi"* -»"H WiWBFWBnMn—BW TÖRVÉNYHOZÓK LAPJA II. évfolyam. 1933 április —május. 4—5. szám Szerkesztésért és kiadásért felel: CSÁK ISTVÁN Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon (Felelős: Bénik üyula)