Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)
1933 / 4-5. szám - A kereskedelmi és iparkamarák intézménye revizióra szorul 2. [r.]
A kereskedelmi és iparkamarák intézménye revízióra szorul írta: CSÁK ISTVÁN (Folytatás.) Ha ez fejlődés — mármint a rábeszélő-ügynökökkel kötőit írásbeli megállapodás — akkor a vásárosztály egész felépíteitsége klasszikus példája a modern fejlődésnek. Ha itt most futólag belevonjuk értekezésünkbe ezt a kérdést, annak oka csupán az, hogy ezzel is dokumentálni akarjuk azt az erősen kifejlődött öncélúságot, amely idők folyamán, minden más szempontot lehengerelve, az ország első kamarájánál előtérbe jutott. Az is természetes, hogy ezzel a szerződéssel együttjárt az erkölcsi testülelek etikájával élesen ellentétbe kerülő olyan mentalitásnak a kitermelése is, amely az évek folyamán igen széles támadási felületet nyitott meg például a sajtóban a kamara ellen. Ha azonban itt-ott fel is hangzottak panamavádak, azt eltussolták, nem engedték sohasem bíróság elé az ügyet, félvén az országos botránytól. Pedig ez a tisztulási folyamat, véleményünk szerint, sokáig nem halasztható. Nem hinnők, hogy okuk lenne a félelemre a nyilvánosságot illetőleg, miután inkorrektséget nem követtek el, azonban a kiállítókból és a kiállítást látogatókból beszedett milliókat olyan könnyelműen és pazarlóan adminisztrálták el évről-évre, a vezetőség szintén nagy összeggel honorálta saját magát, ami méltán ellenük hangolná a közvéleményt, ha nyilvánosságra kerülne. A hétlakat alatt őrzött zártkörű elszámolások a tanúi annak, hogy milyen fényes felkészültségű, milyen hatalmas apparátussal felszerelt üzleti tevékenységet teremtett meg a kamara a kebelén belül a vásár rendezéssel. Mert a 200.000 pengős évi fix büdzsével rendelkező vásár-osztály ezenkívül még külön 2 5o.ooo pengőt költ el sajtó és propaganda címen, külön jólszervezett sajtó-osztállyal. Ez utóbbi halomszámra ontja a lapok részére a hangulatot keltő, az öndicsérő és főleg valótlan adatokat tartalmazó közleményeket. Amit tehát a publikum napról-napra az újságokban olvas a vásárról, az mind tőlük származik, a napisajtóval megállapodásuk van, hogy eltekintenek az objektív kritiJcától a kamara eme üzleti gestiójónál és csakis a vásár sajtó-osztálya által leadott közleményeknek ad helyet, megfelelő díjazás ellenében. Ezzel a jólnipcszervezett blöfföléssel sok anyagi sikert érnek el és teljesen kritika nélkül állanak. A sajtó jóhiszeműen megy ebbe bele, úgy vélvén, hogy a kamara kizárólag az ipar és kereskedelem érdekeit szolgálja ezzel az évről évre megrendezett, nagv görögtűzzel megvilágított, potemkinizmnssal telített Duna-ünnepéllyel. Pedig a cél sobsem ez, hanem csakis egy: a jövedelem emelése. Jellemző erre, hogy már hangok hallatszottak a vidéki körzeti kamarák részéről, amelyek sehogvsem tudják évi büdzséjüket a leromlott viszonyok folytán egyensúlyban tartani, bogy részeltesse őket is a vásár jövedelméből a budapesti kamara. Hiszen érthető, amikor látják, hogy a budapesti kamara vezető ritkára évenként több, mint 6000.— pengő külön jutalomban részesül a vásár jövedelméből, nem szólva a többiekről, tanácselnök, főelnök, alelnök, ügyvezető elnök, stb. stb., akik mind-mind kiveszik a részüket anyagilag is ebből a vállalkozásból. Ez az oka annak, hogy nem merik nyilvánosságra hozni az elszámolásokat. Mi lehet az akadálya annak, hogy egy ilyen »közintézmény« mérlege ne kerüljön a nyilvánosság elé? Utóvégre azok a pengők, amiket így a kamara a résztvevőkből beszed, úgyszólván adózást jelentenek, ezek adófillérek, akkor miért nem szabad látni a közvéleménynek arról az elszámolást? A kereskedelmi miniszter a közvetlen felügyeleti hatósága a kamarai intézménynek, így tehát a minisztérium kötelessége a nagy nyilvánosságot megnyugtatni azirányban, hogy az ellenőrzéssel együtt vállalja is a felelősséget azért a gazdálkodásért, amit a kamara az utóbbi években ezen a téren folytatott. Álláspontunk változatlanul az, eltekintve most ezektől a részletkérdésektől, a kamarának semmi körülmények között nem szabadna ilyen formában üzleti tevékenységet kifejteni, itt olyan óriási összeférhetetlenség esete forog fenn már csak az 1868. évi kamarai törvény intenciójával szemben is, ami végül elkerülhetetlenné fogja fenni egy országos botrány kitörését és egy ilyen ismét csak annak a rétegnek ártana, amelynek az istápolására lett ez az intézmény életrehíva. Tudjuk, hogy előkészületben van egy kamarai törvényrevizió, hiszen ez a kérdés már több, mint két évtizede forr, de csodálatoskép sehogysem tud tető alá kerülni. Tűrhetetlen állapot többek között az is, hogy a kereskedelem és inar részére létesített kamarai intézmény, amely ennek a társadalmi osztálynak az adófilléreiből tartatik fenn, egy ilyen vásár rendezése után mint felperes jelenjen meg a bíróságok előtt és per útján hajtsa he a védelme alá rendelt tagokon pl. a vásári helvbérhátrálékot. Ez úgy fest, mintha a Magyar Vörös Kereszt Egylet per útján hajtaná be a háborúban kezelt beteg katonákon az ápolási díjakat. Mert az kétségtelen, hogv a mai világégés folytán a magyar kereskedői és ipari osztály óriási válsággal küzd. anakronizmus a jelenlegi gazdasági konstellációkban »export« és «nemzetközi« jelige alatt vásárt rendezni, épnílv vétkes könnyelműség 1000 vagon külföldi fenyődeszkát importálni drága pénzen, hogv 10 napra deszkavárost építsenek fel a ligetben. Ez olyan megsarcolása ennek az osztálynak, ami ep az ellenkezője annak, amit kellene tennie a kamarának, hogy a védelme alá rendelt társadalmi osztályt támogassa. Mert ha a kamara tiszteletreméltó és nagy gazdasági szakértelemmel rendelkező elnöke állandóan azt hangoztatja a városi és állami politika frontján, hogy nem kell feleslegesen építkezni, károsnak tartja az ilyen beruházási politikát, akkor miért fedezi nevével és súlyával azt a ténykedést, amit a kamara fejt ki évről-évre. amikor1 10 napra közel 5oo.ooopengős kiadással deszkavárost 61
