Telekkönyv, 1917 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1917 / 11-12. szám - Telekkönyvi vizsga és önkéntességi jog

ezze] végleg, a művelt tisztekel nem nélkülözhető hadseregé pedig e tekintetben csak részben rendben leit \ .'.na. Jöttek azonban az időseb!) községi jegyzők. Ezek azl han­goztatták, hogy tőlük, mint a jegyzői pályára jelentkezők közül, a törvény annak idején csak hat polgári iskolát kivánt. Ennek az iskolának általános műveltséget adó jé) tanterve volt, mely derék embereket adott a hazának. Akkor a polgári iskolának na­gyobb tekintélye volt, gazdasági tanintézetbe, állatorvosi főisko­lába lehetett belőle menni. Ha az ország jegyzői hat polgári is­kola nlán ellátták, igen jól, az ország tömérdek szellemi mun­káját, hát akkor elláthatják igazán a zászlós és hadnagy mun­káját is a szellemiekben, a harci készségben pedig amúgy is egyen­lők vagyunk. Az új véderőtörvény is megelégszik hat polgári iskolával Ami kiegészítő vizsgát kiván. azzal bőven felér a jegyzői vizsga, az a sok tanulás, tapasztalás, mindig fokozódó tudás, ami! az embernek egész ötven éves koráig az éle! nyújt. itt megint esak rá lehet mutatni, hogy a már öl gimnáziu­mot végzett gyerek-embert önkéntesként kezelhették, de a hat iskolát, szakvizsgát tett idős jegyzőt nem. A közembert természetesen a legdurvább munkára foghat­ják, amiben semmi megszégyenítő nincsen. De nem szabad an­nak a lehetőségnek fennáliani, hogy egy jegyzőt vagy egyeteme! végzett embert még háborús viszonyok között is állandóan ár­nyékszéktisztogatásra használjanak sokszor cinizmusból, sokszor szekatúrákból. Ezen az úgynevezett „intelligens stráf'-fal, az egyszerű sárga karpaszománnyal akartak segíteni: de ez sem sokat használt, mert csak a negyvenhárom éven túl lévők részére engedélyezték. Ezen­kívül nem ahhoz kötötték, hogy pl. valaki legalább helyesen tud­jon írni, ami a legegyszerűbb ellenőrzés lenne, hanem megadják pl. a képviselőtestületi és megyebizottsági tagoknak, egyesületi elnököknek stb. Már most a 40 éves községi jegyző, a hat pol­gárit végzett 40 éves telekkönyvvezető, kúriai főigazgató nem varrhatja fel, de felvarrhatja ugyanabban a faluban lévő, írni alig tudó parasztember, mert a 35 házat számláló faluban vi­rilista. A gazdag, egyáltalában nem intelligens parasztember í öl ­varrhatja, mert megyebizottsági tagnak választották a komái, de a jegyzője, ki vele szemben kibukott, nem varrhatja föl stb., stb. Ezért a stráfnak nincs tekintélye altiszten nincs is értelme..

Next

/
Oldalképek
Tartalom