Telekkönyv, 1915 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1915 / 10. szám - Téved az ember míg törekszik

124 vegét követő aláírás szerint azonban a pesti Chevra Kadisa elöljáróságának a megbízásából. A budapesti kir. Ítélőtábla a felfolyamodást 86/1913. p. sz. a. hozott végzésében úgy tekintette, hogy azt Weisz Mór a saját személyében nyújtotta be s a felfolyamodást visszautasította azzal az indokolással, mikép az iratokból nem állapítható meg, de a felfolyamodó fel sem hozta azt, hogy bármely magánjogi igényét a végrehajtás ériintette, így tehát felfolyamodó a végrehajtás foganatosítását, illetve az árverés kitűzését az 1881: LX. t.-c. 34. §-ában szabályozott előterjesztés útján megtámadni nem jogosult, amiből következőleg az előterjesztés tárgyában hozott elsőbírósági végzés ellen felfolyamodási joggal sem bír. A többi esetekben az Ítélőtábla azt a kijelentést tette, hogy az ügyet Weisz Mórnak mint a temető lelkészének a felfolyamodására intézi el, tehát a felfolyamodást mint a temető lelkésze részéről beadottat fogadta el. Ami az előterjesztések érdemét illeti, akár a végrehajtást szenvedő, akár ennek az ügygondnoka, akár Weisz Mór mint az izraelita temető lelkésze, vagy mint a pesti Chevra Kadisa megbízottja adta azt be, a másodfokú bíróság végzéseiben habár azonos tényállás mellett ugyanazt az egy jogkérdést kellett eldönteni, más és más ellentétes felfogás jut kifejezésre. A 6.608/1913. és a 6.126/1914. p. sz. végzéssel az ítélőtábla az előterjesztést csupán azért utasítja el, mert a bíróság a sírkövet az 1908: XLI. t.-c. 3. §-a alapján lefoglalhatónak jelentette ki, ebben az utóbbi végzésben hivatkozván az ítélőtábla még arra is, hogy éppen azért volt szükség az idézett 3. §-ra, mert a sírkő forgalmonkívüli dolog. Ugyanaz az ítélőtábla a 289/1913. és 3.334/1911. p. sz. a. kelt. végzésében a sírnál felállított sírkőre foganatosított végrehajtásokat abból az okból találta megsemmisítendőknek, mert a foglalás csak addig teljesíthető, amíg az ingó végrehajtást szenvedőnek a birlalatában található, de nem akkor is, ha már a kegyelet és vallási szertartás céljaira a temetőben forgalmon kívül helyeztetett. Végül a budapesti ítélőtábla a 12.279/1914. p. sz. a. hozott végzésében ugyanezen az állásponton van ugyan, de úgy találja, hogy az emlék olyan műtárgy, mely nem csupán a jelzett célra alkalmas s mely értéke anyagánál vagy műbecsénél fogva, tulajdonképpeni rendeltetésétől eltekintve, önmagában is értéket képvisel és a sír megbolygatása nélkül a sírkertből elvihető; az ily műtárgy továbbra is a tulajdonos birtokában levőnek tekintendő,