Telekkönyv, 1915 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1915 / 10. szám - Az utóajánlati árverés költségei

115 kiáltó) akarja az új vevővel megfizettetni, a többi a tömeg terhére megy; 2. a másik szerint az újabb árverés összes költségeit; 3. míg a harmadik szerint csupán a már előlegezett költségeket viseli az új vevő; végül 4. a negyedik azt tartja, hogy a 10 százalékos felüligéretet sértetlenül kell a tömegnek megmenteni; az ezt meghaladó öszszegből, ha futja, az összes költségeket az elért több vételár viselheti, ha pedig a többlet nem futná, csak akkor egészítse ki az új vevő. Az első magyarázat teljesen önkényes; a második törvényes, de káros; a harmadik mindkettőből valami; a negyedik volna az egyedül méltányos, de általános érvényesülés nélkül még mindig nem célravezető. Ebben a bizonytalan állapotban azután nem kell csodálkozni azon, hogy utóajánlatot leginkább csak valamelyik hitelező tesz, aki későbbi ranghelyen álló követelését akarja megmenteni. A szegény végrehajtást szenvedő vagyona roncsainak megmentésére bizony legtöbb esetben hiába hajszol utóajánlattevőt avagy új vevőt. Most, mikor a végrehajtási ügyekben még a nagy vihart megelőző nyomasztó csend van, vélem időszerűnek ezekre az irányadók figyelmét fölhívni; mert akkor, mikor a háború okozta gazdasági rombolás démonjai fölszabadulnak, már későn lesz. A vihar előszele már itt van, tekintsük csak meg a bíróságoknál függőben levő végrehajtások óriási tömegét; a hosszan húzódó moratórium által is megengedett részleges perlések, végrehajtások, zárlatok költségeinek— sokszor, igen sokszor! — mesterségesen fölcsigázott, a tőkeköveteléseket megkétszerező összegét, és látni fogjuk, hogy a beteg testen miként érik a mindent megemésztő nyavalya. Merítsünk tanúságot ezekből a nehéz időkből, ne egedjük kótyavetyére a magyar ingatlan-vagyont, mert addig a mienk ez az ország, míg a magyar népé.