Telekkönyv, 1914 (19. évfolyam, 1-12. szám)

Melléklet: Telekkönyvi iskola

52 A telekkönvv haszna. Megismervén a helyszínelés és a betétszerkesztés szabályait felvethetjük azt a kérdést: vájjon elkerülhetetlenül szükséges-e a telekkönyv ? Ha minden ember mindig igazat mondana, soha semmit el nem hallgatna, hanem mindent mindig őszintén bevallana \ ha soha sem igyekeznék másokat megcsalni, megkárosítani, ravasz fondorlattal tévedésbe ejteni, vagy tévedésben tartani; ha soha senki mások szabad akaratát megfélemlítés, erőszak által béklyókba verni nem igyekeznék; ha a tisztesség és becsület útjáról soha senki le nem térne: — bizony nem lenne szükség a telekkönyvre. Dehát az ember gyarló és önző volt mindig és az is marad örökké. Bizony mindig akadtak emberek, akik kétszer, háromszor is eladták ingatlanaikat s elhallgatták az uj vevő előtt a korábbi eladást. Sőt mindig akadtak olyanok is, akik a más ingatlanát mint sajátjukat idegenítették el vagy adták zálogba. De voltak mindig olyanok is, akik valóban a saját, igaz tulajdonukat adták el, de elhallgatták a rajtuk lévő terheket. Hát még a hitelezők mennyi kijátszásnak voltak kitéve! Akadt bizony mindig elég kölcsönvevő, aki nem vallotta be őszintén vagy egyáltalán elhallgatta korábbi terheit és nem szégyelte megkárosítani azt, aki az ő becsületességében bizva hitelezett neki. Már a régi világban az atheneiek és a rómaiak ugy igyekeztek magukat a kijátszások és rászedések ellen biztosítani, hogy az elzálogosított földeket táblákkal, karókkal vagy oszlopokkal jelöltek meg s ezeken feljegyezték a földekre nehezülő terheket is. Csakhogy az élelmes adósok hamar túljártak a hitelezők eszén: kitördelték, kidöntögették vagy idébb-odább rakták a telkekre kirakott táblákat, karókat vagy oszlopokat. De a későbbi időkben is a vételeknél és kölcsönöknél mindig a legnagyobb bizonytalanság forgott fenn. A műveltebb népek elkezdettek a birtokról, annak terjedelméről, minőségéről és birtokosáról birtokkönyv, földkönyv vagy telekkönyv, a terhekről pedig betáblázási vagy jelzálogkönyv elnevezés alatt nyilvános könyveket vezetni. Ez a megkülönböztetés onnan származott; mert rendesen