Telekkönyv, 1914 (19. évfolyam, 1-12. szám)

Melléklet: Telekkönyvi iskola

46 Mindezen célokra a bizottság azokat, akik előtte meg nem jelentek, de akiknek meghallgatását szükségesnek véli, bármikor maga elé hivhatja. Végre köteles a bizottság a községi elöljáróságot a hely­hatósági bizonyitványok megszerzése és dijmentes kiállítása tárgyában (N. 36. §) 1890. évi 73,736. szám alatt kiadott belügy­miniszteri rendeletre szükség esetén figyelmeztetni és amennyi­ben az elöljáróság a rendelet ellenére járna el, erről a felettes közigazgatási hatóságnál jelentést tenni. A felvett jegyzőkönyveket és azok mellékleteit a bizott­ság a telekkönyvi hatósághoz terjeszti be. A telekkönyvi hatóság a jegyzőkönyveket soron kivül intézi el. A jegyzőkönyvek az azokban foglalt nyilatkozatokra és megállapodásokra nézve alaki kellékek tekintetében telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok hatályával birnak. Egyébként a jegyzőkönyvek elintézésére a telekkönyvi rendelet szabályai alkalmazandók. Azokról az ingatlanokról, amelyeknek telekkönyvi tulaj­donosa elhalt, a tényleges birtokos telekkönyvi bejegyzésének esete pedig fenn nem forog, úgyszintén azon elárverezett in­gatlanokról, amelyekre a vevőnek tulajdonjoga be nem kebe­leztetett, a bizottság külön-külön jegyzéket készit ós ebbe be­vezeti az illető telekjegyzőkönyvek számait, esetleg a birtok­részletnek helyrajzi számait, ezenfelül az első esetben az örök­hagyó nevét és elhalálozásának idejét, továbbá a valószinü örökösök neveit és esetleg azt a hatóságot, amely előtt az örökösödési ügy folyamatban van ; a második esetben pedig a telekkönyvi tulajdonosnak és az árverési vevőnek neveit és lehetőleg az árverés napját is. Ha megtudható az az ok, amely a vevő tulajdonjogának bekebelezését akadályozza, a jegyzékbe ez is bevezetendő. ' A két jegyzéket a bizottság" a helyszini eljárás befejezése után a telekkönyvi hatóságnak mutatja be, mely a jegyzékek­ben feltüntetett ügyeket soron kivül elintézi, esetleg pedig az ingatlanok telekkönyvi átírását gátló ügyek soron kivüli elin­tézése végett az illető hatóságot megkeresi. Ha a bizottság eljárása közben a II. N. 5. §-ban elrendelt jelentéstétel elmulasztásának esete derül ki: a jelentést a te­lekkönyvi hatósághoz a kiküldött biró utasítása folytán a bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom