Telekkönyv, 1912 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1912 / 3. szám - Az állattartási szerződésekről - tekintettel az igényperekre
Eltitkolt uzsoráról van itt szó, melyet kinyomozni nagyon nehéz, mert maga a vállalkozó — akár tudatlanságból, akár félelemből — a nyomozás útjában áll, azt meghiusitja. Ismerek vidéket, hol alig van kisebb gazda, hogy idegen állatot reménybeli haszonra ne tartana. A pénzügy emberei — akár besúgók, akár más uton — tudják, hogy az illető nagy kamattal dolgozik s tőlük telhető módon nyomozzák is; de az eredmény rendszerint semmi. A bíróságoknak van legtöbbször alkalmuk ezekkel az ügyletekkel foglalkozni, de mert azok csak egyoldalról — t. i. a tulajdonjog kérdésében — érdeklik, a dolog mélyére nem hatolnak s nem is tehetik. Első látszatra azt hinné az ember, hogy az állat kiadása tartásba — reménybeli haszonra — nem is uzsora, mert hiszen a vállalkozó a tehenet — többnyire tehenet vesznek át — használhatja, annak tejét értékesiti s megmarad a trágyája, mi legalább a gazdaság rendes mivelését teszi reá nézve lehetővé. Az állatért semmit sem adott. Átvette azt egy bizonyos összegben, melyet nem kell visszatérítenie, de ha az állat eladásra kerül, akkor az állat tulajdonosa előbb ezt az összeget vonja le s az azontúl megmaradt összegen — mint nyereségen egyenlő felerészben osztoznak. Ha az állat eladás előtt elhullna, nem viseli csak a fele kárt, de meg némelyik ezt sem, mert akad oly vállalkozó is, ki egyenesen kiköti, hogy az állat elhullása esetén a kárt egészben a tulajdonos viseli. Volt már rá eset, hogy a kisgazdát az állat tulajdonosa perbe vonta, mert a közös haszonra kiadott állat a vállalkozónál megbetegedett s igy azt még idejekorán kellett sietve eladni. És a vállalkozó nem is védekezett, oly természetesnek találta, hogy a kárból, — mely az átvett érték és az elért vételár közti különbség — neki a felét viselni kell, hogy a biróság előtt meg sem jelent, bevárta az Ítéletet, mely csak marasztaló lehetett s azután fizetett, illetve az eladott állat tulajdonosával újból szerződésre lépett s valahogy összeszámoltak. Hogy ezek a szerződések uzsorát képeznek, azt abból lehetne legkönnyebben megállapitani, hogy az olyan tőkepénzes, ki erre adja a fejét, rövid idő — 4—5 év alatt — befektetett tőkéjét megkétszerezi. Hogy ez igy van, arról kézzel foghatólag meggyőződni nehéz ugyan, de volt már rá eset, hogy a