Telekkönyv, 1912 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1912 / 10. szám

273 1 Sok törvényben vagy rendeletben eddigi törvénykezési szabályaink valamelyikére történik hivatkozás. Mindezeknek a rendelkezéseknek kimeritő felsorolása és a hivatkozott törvény­helyeknek helyettesítése a polgári perrendtartás megfelelő sza­kaszával egyrészt túlságosan bővitené az életbeléptető törvényt, másrészt azzal a veszéllyel járna, hogy egy-egy ily rendelkezés kihagyatnék. A törvény 9. §-ának első bekezdése azért csak általánosságban mondja ki, hogy ahol hatályban maradó korábbi törvényekben vagy szabályokban a 3. § vagy e törvény más rendelkezése szerint hatályon kivül helyezett törvény vagy ren­delet szabályára történik hivatkozás, ehelyett ezentúl a polgári perrendtartásnak és ennek a törvénynek rendelkezéseit kell érteni. Csak közelebbi meghatározásként mondja ki ezután a törvény 9. §-ának első bekezdése azt, hogy a sommás eljárás vagy a járásbíróságnál alkalmazott jegyzőkönyvi eljárás helyett ezentúl a polgári perrendtartásban szabályozott járásbirósági eljárást, rendes eljárás vagy a törvényszéknél alkalmazott jegy­zőkönyvi eljárás helyett pedig ezentúl a polgári perrendtartás­ban szabályozott törvényszéki eljárást kell érteni. A perenkivüli eljárás nálunk egészében szabályozva nincs. Ennélfogva a perenkivüli eljárásokban is azokat az általános szabályokat alkalmazták, amelyeket a törvénykezési rendtartás a peres eljárásokra nézve megszab, amelyek azonban termé­szetüknél fogva a perenkivüli eljárásokra is kiterjednek; igy például a jogsegély, a birói érdekeltség, a szegényjog, a bizo­nyítás, a felfolyamodás stb. szabályait. Minthogy a perenkivüli eljárásoknak egyöntetű szabályozása csak a polgári törvény­könyv megalkotásával kapcsolatosan történhetik, a törvény ál­talánosságban nem terjészkedhetik ki ezeknek a szabályozására, ámbár egyes perenkivüli eljárásokat, például az ügyvédi költ­ségnek perenkivüli megállapítását stb. belevonja szabályozásá­nak körébe, de mivel a törvénykezési rendtartás egészében ha­tályát veszti, magától érthető, hogy ahol eddig különös szabá­lyozás hiányában a törvénykezési rendtartásnak valamely sza­bályát alkalmazták, ezentúl a polgári perrendtartás megfelelő szabályai lesznek irányadók. A 9. § utolsó bekezdése egyéb­iránt általában a korábbi törvényekkel és rendeletekkel szabá­lyozott eljárásról és nem kifejezetten csak perenkivüli eljárá­sokról szól, tehát nemcsak a perenkivüli eljárásokban alkal­mazandó. (Miniszteri indokolás.) 10. §. A görög-keleti vallásúak ügyében hozott 1868: IX. tc. 8. §-ának, valamint a görög-keleti hitköz­ségekben a templomok, az azokhoz tartozó egyházi vagy alapítványi javak és iskolák iránt felmerülő vitás kér­dések elintézéséről szóló 1881 : XXV. tc. 1 §-nak a kiküldött bíróságra, az eljárás bélyeg- és illetékmen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom