Telekkönyv, 1911 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1911 / 4. szám - Az utóajánlat folytán bírói letétbe helyezett bánatpénzek utólagos kiegészítése

58 sére vonatkozó rendelkezései utóajánlat esetében csak olyan értelemben alkalmazhatók, hogy esetleg előforduló számtani tévedés esetében az utóajánlatot tevő a bíróság által figyelmeztetvén a letett összeget a meghatározott időn belül kiegészíthesse. Tehát csak számtani tévedés — a bánatpénz összegének hibás kiszámítása — esetében hívhatja fel zárós határidő kitűzése mellett a tlkvi hatóság az utóajánlatot tevőt az általa bírói letétbe helyezett bánatpénznek utólagos kiegészítésére. Amiből önként következik, hogy amikor a bánatpénz összegének kiszámításánál ily tévedés fönn nem forog és nyilvánvaló, hogy az utóajánlatot tevő nem az általa megajánlott magasabb vételári összeg megfelelő százalékát helyezte biró letétbe, hanem csak azt az összeget, amelyet a korábbi vevő letett, illetve az 1908. évi XLI. tcz. 25. §-a értelmében kiegészített: a tlkvi hatóságnak nincs joga felhívni az utóajánlatot tevőt arra, hogy az utóajánlat folytán bírói letétbe helyezett bánatpénzét zárós határidő alatt kiegészíthesse. A budapesti kir. Ítélőtáblának ez az állásponta megfelel a mi — a Magyar Pénzügy 1910. évi 2-ik és 3-ik számaiban „Az utóajánlatról" czimü czikkeinkben kifejezett és kimerítően megokolt — álláspontunknak. Nagy meglepetésünkre azonban a budapesti kir. ítélőtábla már félévre rá, 1910 augusztus 31.-én 5988. sz. alatt máskép határozott, amidőn a következőleg szólt: ..Az 1908: XLI. tcz. 27. §-ának helyes értelme szerint az utóajánlattevő bánatpénzül a megajánlott vételári összeg megfelelő százalékát tartozik bírói letétbe helyezni; mindazonáltal a bánatpénznek az előző vételárösszege arányában való letétele nem szolgálhat az utóajánlat elutasításának okául, hanem az utóajánlattevő zárós határidő alatt felhívandó a bánatpénz kiegészitésére." Ez az utóbbi határozat szerint tehát a bánatpénz kiegészítésének nemcsak számtani tévedés, hanem akkor is vau helye, amikor az utóajánlatot tevő az előző vételárösszeg arányában, tehát nem a törvénynek megfelelően tett pánatpénzt. Nyilvánvaló, hogy számtani tévedésnek semmiképen sem lehet magyarázni az utóajánlattevőuek abbeli eljárását, amikor ő nem az általa megajánlott magasabb, hanem az előző, a kisebb vételárösszeg arányában tett bánatpénzt; mert itt ő a bánatpénz összegének kiszámításánál nem tévedett, minthogy ő az előző