Telekkönyv, 1911 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1911 / 1. szám - A végrehajtási novella a gyakorlatban

14 vezetett, hogy akkor, ha a végrehajtató az árverés meg nem tartására vonatkozó óhaját akár feledékenységből, akár idő rövidsége miatt, akár pedig abban a tudatban, hogy ő nélküle ugy sem lesz árverés, előzetesen nem közölte a végrehajtóval, ez utóbbi esetleg egy hosszú, nagy ut és hiába való eljárás költségeivel volt kénytelen szaporítani a végrehajtási költségeket, mert az, hogy maga a végrehajtást szenvedett kívánja a helyszínen megjelent kiküldöttől az árverés megtartását, elképzelhető ugyan, de annyira ritkán fordul elő, hogy a kezemen megfordult sok ezerre mennő végrehajtási ügy egyikében sem találtam eddig rá példát. A végrehajtási törvény 105. §-nak ez utóbbi magyarázata nyilvánvalóan ellentétben áll tehát a végrehajtási novella egyik bevallott czélzatával, mely a költségek lehető apasztására irányul és ime mégis az a furcsa eset következett be, hogy a novella 20. §-ának utolsóelőtti bekezdése most már arra mutat, hogy a végrehajtónak igenis ki kell minden esetben mennie a helyszínére, mert máskülönben nem volna értelme ennek a rendelkezésnek : (Nov. 20. §. 6. bek.) „Ha a 2-ik pontban megjelölt bejelentés az árverési hirdetmény kibocsátása után történik, az árverést azon végrehajtató vagy felülfoglaltató javára, akinek követelésére a bejelentés vonatkozik, csak akkor kell megtartani, ha az árverésen megjelenik (tehát előbb megjelenik) és az árverés megtartását kívánja." (Természetesen a helyszínen jelenlevő bírói kiküldöttől.) Minthogy ez a második pont arra hivatkozik, hogy a végre hajtást szenvedett a végrehajtató követelésének megszűntét postai feladóvevénnyel vagy más okirattal igazolhatja, a fenti rendelkezésből az is következik, hogy még oly esetben is, mikor az ily igazolás következtében nagyon csekély valószínűség szól a végrehajtató ilyetén kívánságának lehetősége mellett, tehát majdnem biztos, hogy hiába megy ki a végrehajtó, a novella 20. §-a nemcsak hogy nem nyújt módot a költségek apasztására, hanem azoknak jelentékeny módon való szaporodására ad alkalmat, még a követelés megszűnte esetén is. Ezzel szemben ugyancsak elenyészően csekély az az eredmény, amit az emiitett szakasz második bekezdése akar elérni azzal, hogy mivel az árverés nem rendelendő el azok javára, akik az idézett helyen 1—3. pontok alatt vannak felsorolva, ezért azok árverési hirdetményt se kapnak, mert ha egy-két árverési hirdetménynyel többet vagy kevesebbet bocsát is ki a végrehajtó, az a költ-