Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1907 / 2. szám - A telekkönyvi állapotok rendezése
19 Ezzel szemben azonban épen azt tapasztaljuk, hogy a telekkönyvi jogszolgáltatás terén nyer leginkább gyakorlati alkalmazást az az ősmagyar közmondás, hogy : ha az Isten hivatalt adott, eszet is ad hozzá, amihez járul még az a kicsinylés is, amellyel a tkvi branchot tekinteni szokták s amely azt tartja, hogy a tkvi ügyek elintézéséhez kevés jogtudomány kell. E két felfogás eredménye aztán az, hogy igen sok helyen a tkvi ügyek elintézését vagy egészen kezdő, vagy olyan bíróra bizzák, aki más téren csak baklövésekkel aratott babért, másfelől pedig, hogy a tkvvezetöi állás elnyeréséhez elengedőnek tartják a tkvi vizsga letételét. Ez az utóbbi helyes volt addig, amig fennállott a tkvi rdtsnak az az intézkedése, amely szerint a tkvi végzések ugy voltak szerkesztendők, hogy azok a tkvekbe szórói-szóra bevezethetők legyenek, de amióta ez az intézkedés hatályon kivül helyeztetett, azóta azt látjuk, hogy a jure imperitus tkvvezetők — tisztelet a kivételnek — a végzés intentióit és intézkedéseit meg nem értve, mindenféle bolondgombákat vezetnek be a tkvekbe. Pl. láttam tkvet. amelybe az „örökületi jog", másikat, amelybe a tulajdonjog a tkvi rts. 74. §-ában körülírt fentartással kebeleztetett be ; arról nem is szólok, hogy az „özvegyi jog" — tekintet nélkül annak tartalmára — bekebelezése, vagy a tulajdonjog előjegyzése az ingatlan terhelt volta, vagy a vázrajz hiánya miatt szinte szokássá vált. Ha a betétszerkesztéssel foglalkozó személyzetet s az azok ellen előforduló számtalan panaszt tekintjük — ismét tisztelet a kivételeknek — ismét csak azt látjuk, hogy nem a törvények hiányában, hanem megint csak azok végrehajtásában, ami szintén a végrehajtók nem megfelelő minőségén alapul, van a hiba. Mert hiszen fel sem lehet tételezni, hogy a mai drága megélhetési viszonyok között a tkvi betétszerkesztő személyzetnek járó csekély javadalomtöbbletért a bírók és segédszemélyzet java vállalkozzék arra a nomád, fáradságos és felelősségteljes életmódra. Legalább nem tudom egyébbel megmagyarázni azokat az eseteket, amilyen velem is megtörtént, hogy a nagyapám nevén álló s nagybátyám tulajdonába jutott s általa még 40 évvel ezelőtt eladott beltelkek állapotát a betétszerkesztés alkalmával nem rendezték, hanem a a betétek közforgalomba átadása után a vevő szegény jogutódainak kettős hagyaték lejáratása után kellett azokat — amennyiben lehetett — rengeteg költséggel és fáradsággal neveikre íratni, pedig nagyapám örökösei a 40 évi békés birtokra tekintettel, a tényleges birtoklási eljárás során sem mondottak volna ellent.