Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1907 / 10. szám - A telekkönyvi intézmény érdekében

206 „De fül kell jajdulniok a telekkönyvvezetőknek, mint a leg­hivatottabb tényezőknek — e szavakkal végzi az emlékirat — kü­lönösen azért, hogy a telekkönyvi intézmény hanyatlása foly­tén az ország közgazdaságát fenyegető veszély elhárittassék." Megdöbbentő szavak ezek ! Tehát ez emlékirat szerint hanyatlott a telekkönyvi intéz­mény s e miatt az ország közgazdaságát veszély fenyegeti, amely­nek elhárítása végett a telekkönyvvezetőknek föl kellett jajdulniok ! De hát igaz-e az, hogy a telekkönyvi intézmény hanyat­lott és hogy e miatt fenyegetné veszély az ország közgazdaságát ? ! Bocsánatot kérek, de az én szerény vélekedésem szerint nem­hogy hanyatlott volna a telekkönyvi intézmény, amelyet az 1855. évi decz. 15-iki és 1870. évi febr. 5-iki rendeletek honosítottak meg nálunk, hanem ép ellenkezőleg azóta — lassan bár, de mégis fej­lődött. Azóta számos törvény és rendelet keletkezett, amelyek a tlkvi intézmény fejlesztésére törekedtek s maga a kir. Kúria is ugyanezt cselekszi. És mégis — a tlkvi intézmény némi fejlődése dacára — te­lekkönyveink folyton folyvást rosszabbodnak. Ma is elmondhatjuk ugyanazt, amit dr. Imling Konrád jelen­legi igmri államtitkár a Jogt. Közi. 1889. évi 23-ik számában, tehát 18 évvel ezelőtt már elmondott. „Legio a száma azoknak a telekjegyzőkönyveknek, melyeknek alapján a birtokállás, a tulajdonosnak kiléte, a megterhelés terje­delme, az egyes jelzálogok tárgya, a jelzálogos hitelezőknek egy­máshoz való viszonya s a jelzálogos követelések rangsorozata vagy épen nem, vagy legalább per nélkül meg nem állapitható ; és innen van, hogy nagy ritka a számosabb bejegyzést feltüntető oly telek­jegyzőkönyv, mely ugy az abban teljesitett bejegyzések elrendelé­sének, mint a bejegyzések miként történt teljesitésének szempont­jából kifogás alá nem esnék. A telekkönyvi beadványok elintézése és a telekkönyvi ügyek ellátása sok helyütt olyan, hogy rosszabb akkor sem lehetne, ha telekkönyvi törvénnyel egyáltalán nem birnánk; és a telekkönyvek kezelése s vezetése olyan, hogy a legszerényebb igényeket sem elé­gíti ki; a bevezetések nem ritkán oly selejtesek, felületesek, hely­telenek s a szabatosságot ugy nélkülözik, mintha az, aki a beveze­téseket eszközölte, sejtelemmel sem birna arról, hogy minden sza­vát annak, amit ir, a törvény a közhitelesség jellegével ruházza fel, hogy minden hiba, melyet elkövet, a bonyodalmaknak, a pereknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom