Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1907 / 6. szám - Felületességek a bekebleztetések körül
Í32 hivatalból foganatosítandó, szintén tiivatalból történik ; ellenben amikor a telekkönyvi póthelyszinelés az idézett szakasz értelmében csak az érdekelt fél kérelmére foganatosítandó, a szakértői eljárásban felmerülő összes személyi és dologi kiadások számvevőségi érvényesítésük után az érdekelt felek által a bíróság közvetítésével, az 1894. évi április hó 6-án 23.409. sz. a. kelt körrendelettel (Pénzügyi Közlöny 1894. évfolyam, 12. sz.) kiadott ugyanazon évi 10.279. I. M. számú rendelet értelmében az országos kataszteri felmérés javára megtérítendők. Utóbbi esetben tehát a felmérési felügyelőségeknek a megfelelő költségjegyzékeket érvényesítés és a megtérítés iránti további intézkedés végett a m. kir. pénzügyminisztériumhoz fel kell terjeszteniük. Amennyiben pedig a póthelyszinelés hivatalból foganatosittatik, a telekkönyvi hatóságnak ezt a körülményt jeleznie kell abban a megkeresésben, melyet a kataszteri adatok közlése tárgyában a pénzügyi hatóságokhoz intéz. Végül annak felemlítése mellett, hogy a szakértői eljárás alkalmával megállapított változások önértöleg a kataszteri munkálatokon is hivatalból átvezetendők, továbbá, hogy a kiküldetési illetmények az 190:5. évi 99.423. sz. a. kiadott illetményszabályzat 7. §-ának a), 24. §-ának d) pontja, valamint általában a 49—63. §-ok értelmében számitandók fel; egyben kijelentem, hogy jelen körrendeletem az 1893. évi január hó 9-én 79.479/1892. sz. a. kibocsátott s továbbra is érvényben maradó körrendeletet (Pénzügyi Közlöny 1893. évf. 2. sz.) nem érinti. Kelt Budapesten, 1907. évi január hó 17-én. A ni. kir. igazságiigj miniszternek 1907. évi április hó lö-én 15.500 1907. I. M. szám alatt kelt rendelete, u polgári törvénykezési rendtartásnak és a sommás eljárásról szóló 1893: XVIII. törvényczikknek módosítását tárgy azé 1907: XVII. törvényczikk életbeléptetése, végrehajtása és az átmeneti intézkedések tárgyában. A polgári törvénykezési rendtartásnak és a sommás eljárásról szóló 1893 : XVIII. törvényczikknek módosítását tárgyazó 1907 : XVII. törvényczikk 8. §-ában nyert felhatalmazás alapján a következőket rendelem: 1. §• Az 1907 : XVII. törvényczikk 1907. évi május hó 1. napján lép életbe. 2. §• Az 1907: XVII. t.-cz. 1. §-a azokban a perekben nyer alkalmazást, amelyekben a keresetet az 1907 : XVII. t.-cz. életbelépte után adják be. Az 1907 : XVII. t.-cz. életbelépte előtt indított perekben a hatáskörre az eddigi szabályokat kell alkalmazni. Ha azonban a bíróság a hatáskör kérdésében az 1907 : XVII. t.-cz. életbelépte előtt még nem határozott, a pert hatáskör hiánya miatt nem lehet megszüntetni akkor, ha a per az 1907 : XVII. t.-cz. 1. §-a szerint a járásbíróság hatáskörébe tartozik. 3. §• Az 1907: XVII. t.-cz. 2. §-ának rendelkezését a fellebbvitel megengedhetőségének és a fellebbviteli bíróság meghatározásának kérdésében a törvény