Telekkönyv, 1906 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1906 / 4. szám

82 hogy erre a szakaszra az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ának rendelkezése alkalmazást nyer, kétségen felül áll. Jogszabály, hogy" valamely törvénynek rendelkezése mindaddig van hatályban, mig azt egy későbbi törvény nyíltan, avagy ellenkező rendelkezéssel meg nem szünteti, ebből kifolyólag az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-a a későbben alkotott sommás eljárási törvény 117. és 169. §-aiban foglalt rendelkezésekre csak abban az esetben nem volna alkalmazandó, ha ezt akár a sommás eljárási törvény, akár más törvény kizárná, ily kizáró, vagy hatálytalanító rendelkezést azonban sem a sommás törvény, sem más törvény nem tartalmazván: az 1881 : LX. t.-cz. 42. §-ának rendelkezése a sommás törvény 117. és 169. §-ában foglalt valamennyi esetre, tehát az életjáradék, tartási és élelmezési kötelezettségek iránt folytatott perekben hozott s jogerősség előtt is végrehajtható ítéletekre kiterjedőleg is hatályban levőnek és alkalmazandónak tartandó. Támogatja ezt a jogi álláspontot a sommás eljárási törvény 159. §-ának az a rendelkezése is, mely szerint abban az esetben, ha a felebbezési tárgyalás folytatásának elhalasztása válik szükségessé, a felebbezési bíróság a 117. §. értelmében végrehajtható elsőbirósági ítélet végrehajtását a lefolyt tárgyalás eredményéhez képest, kérelemre részben, vagy egészben a 138. §. értelmében, vagyis akként horlátolhatja, hogy az ügy elbírálásáig az 1881. évi LX. t.-cz. 104. §-a esetét kivéve, az árverés foganatosítását, a lefoglalt követelésnek a végrehaj tatóra való átruházását, készpénz kiutalványozását és a marasztalás tárgyának a végrehajtatónak leendő átadását meg nem engedi. Hogy pedig a most idézett 159. §-nak rendelkezése nem azonos az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ának rendelkezésével, sem ennek alkalmazását ki nem zárja, nyilvánvaló nemcsak abból, hogy ily kizáró rendelkezést a sommás törvény egyáltalában nem tartalmaz, hanem abból is, hogy a 159. §. az elsőbirósági ítélettel szemben már a felebbezési bírósági eljárásban is engedett jogvédelmet a marasztalt fél jogainak megóvása érdekében azért, hogy a tárgyalás elhalasztása és ezáltal az ügy befejezésének késleltetése folytán a végrehajtást szenvedett ne kénytelenittessék a végrehajtást foganatosító bíróságnál az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-a alapján külön eljárást tenni folyamatba, de viszont a 159. §-beli jogvédelem nem azon alapul, hogy a végrehajtást szenvedettnek visszvégrehajtási igénye veszélyeztetve van-e, vagy nem, hanem csak arra, hogy a felebbezési bíróság a tárgyalás addigi eredménye alapján tájékoztatva van arra nézve, hogy az elsőbirósági ítélet végrehajthatósága fenntartható-e vagy nem : következőleg a 159. §-ban megengedett jogvédelem mellett, épp ugy, mint a 169. §. esetében a felebbezési bíróságnak végrehajtható ítéletével szemben a végrehajtást szenvedett még mindig jogosult az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában foglalt jogvédelmet igénybe venni, ha a visszvégrehajtási igényének veszélyeztetett voltát külön igazolja. Végül az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-a alkalmazásának kizárására nem lehet törvényes indok sem az a körülmény, hogy az életjáradék, tartási és élelmezési kötelezettségek iránt indított perek sürgős életszükségletet vannak hivatva kielégíteni, sem az a további körülmény, hogy a végrehajtató rendszerint vagyontalan s ekként nem képes a 42. §-ban előirt biztosítékot nyújtani, mert mindezek a körülmények a sommás eljárási törvény 117. és 169. §-ai, úgyszintén az 1881 : LIX. t.-cz. 48. §-ának valamennyi többi esetében éppen ugy fennforoghatnak, mint a jelzett életjáradéki, tartási és élelmezési perekben, ame*