Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1905 / 3. szám - Az özvegyi jog hivatalbóli telekkönyvi biztositása

42 A törvény szavai szerint tehát az Özvegyi jog ingatlanokra vonatkozólag — persze csak telekkönyvezett ingatlanokról van itt szó — az „özvegyi jog" bejegyzése által biztosítandó. Dr. Lányi Bertalan által, az örökösödési eljárásról irt művében közölt hagyatékátadó-végzések mintáinak egyike szintén akként van fogalmazva, hogy a hagyatéki biróság a tkvi hatóságot aziránt keresi meg, hogy az „özvegyi jogot" kebelezze be. Balog Elemér dr. ellenben, a „Magyar jogi lexikon"-nak az özvegyi jogot ismertető czikkében (819. 1.) odanyilatkozik, hogy „a bekebelezésnek mindig az özvegyi jog tartalmának pontos bejegy­zésével kell történnie, nemcsak mint övegyi jog, tehát akár mint az összes hagyatéki ingatlanokra kiterjedő haszonélvezeti jog, akár mint lakásjog szolgalma stb, (tkvi rdtás 62., 63., 66. §§.) élethosz­sziglan vagy férjhezmeneteléig stb." Még csak ezután szól ugyan az özvegyi jog hivatalbóli biztosításáról, de véleményét a hivatalbóli biztositás eseteire is kiterjedőnek kell tekintenünk a tkvi rdtásra való hivatkozása folytán s mert czikkének fentidézett része szerint az özvegyi jog tkvi bejegyzésének „mindig" az általa körvonalazott módon kell történnie. A joggyakorlat sem igen követi Lányi Bertalan dr. útmutatá­sát. A hagyatéki bíróságok az özvegyi jog hivatalbóli biztosításának eseteiben általában az „özvegyi haszonélvezeti jog"-otkebeleztetikbe. Szerény nézetem szerint is, ebben a kérdésben leghelyesebb a törvény betűjéhez ragaszkodni s szorosan annak rendelkezései szerint eljárni. Tudjuk, hogy az özvegyi jog konkrét tartalma nem áll min­dig az egész hagyaték haszonélvezetéből, hanem — az örökösöknek az özveggyeli kiegyezése folytán — igen gyakran a hagyaték egy részének haszonélvezetéből, életjáradékból, kikötményből stb. Az özvegyi jog hivatalbóli biztosításának eseteiben sem lehet kizárva, hogy az özvegyi jog konkrét tartalma az egész hagyaték haszonélvezetétől különböző. Nem lévén e szerint bizonyos, hogy a konkrét özvegyi jog valósággal az egész hagyaték haszonélvezetéből áll: leghelyesebb a konkrét tartalmat kifejező bejegyzés általi tkvi biztosítástól tartózkodni. Az ellenkező eljárás, amellett, hogy figyelmen kivül hagyja azon jogszabályt is, mely szerint az özvegyi jog végrendelettel sza­bályozható, amivel szemben azután az özvegy csak megfelelő tar­tást, lakást és kiházasitást — tehát nem haszonélvezetet — köve­telhet ; azt eredményezheti, hogy az özvegyi jog fejében oly jog

Next

/
Oldalképek
Tartalom