Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1905 / 1. szám - Dr. Török István betétszerkesztő biró úrnak

24 tolva, észre sem véve a hivatalos órák elrepülését, tovább is író­asztala mellett görnyedve folytatta a nagyobb alaposságot tanúsító lélekölő munkát; s míg mások az oklevél megszerzése után utálattal dobják félre a tanulásban sok fejtörésre és izzadásra alkalmat szolgáltató könyveket: ő azok közé eltemetkezve égő szenvedéllyel kutatta a telekkönyvi jog legelrejtettebb fülkéit és irta meg az eddig soha nem látott terjedelemben közkézen forgó telekkönyvi könyveit; és míg mások azon a felfogáson rágódva igyekeztek a fele­lősséget elhárítani, hogy a telekkönyv úgyis idegen intézmény, amelyet semmibe venni sőt minél jobban elrontani hazafias köte­lesség : ő éjjeleinek nappallá tételével, a nyomtatási és egyéb költ­ségeknek a sajátjából való feláldozásával is megalapította ós fenn­tartja ezt a folyóiratot, hogy a telekkönyvi intézmény szükségessé­gét, hasznosságát igazolja, s a telekkönyvi intézményt a magyar nemzet tagjaival megkedveltesse. Ezekben nyilvánulnak meg az ő kiváló tulajdonságai, e nemes fölfogása és óriás tevékenysége, valamint az ezeken alapuló éles ítélőképessége és mély tudományú képzettsége emelik őt a telek­könyvi jogtudomány olyan magas polczára, hogy mi meg sem köze­líthetjük, csak távolról áhítattal bámulhatjuk az ő nagyságát. Adja a mindenható Isten, hogy Káplány Géza ennek az általa alapított folyóiratnak, a „ Telekkönyv "-nek, az ő éles Ítélőképessé­gével, az ő kimeríthetetlen mély tudományával és fáradhatatlan tevékenységével még számos évtizeden át testileg és szellemileg egészséges, megelégedett, boldog felelős szerkesztője maradhasson. Egy birő. Én már nagyon sokféle lapot, folyóiratot, szedtem, de olyan szerkesztőt, aki a kéziratokat olyan jókor és olyan rendben küldte volna a nyomdába, mint ahogy a „Telekkönyv" szerkesztője teszi, még nem láttam. Adja a jó Isten, hogy ezt a ;Telekkönyv" folyóiratot a mos­tani felelős szerkesztője Káplány Géza úr őnagysága még sokáig teljes erőben és jó egészségben szerkeszthesse. A szedő. Szerkesztői üzenet. A hozzánk intézett kérdésekre a jövő számban, esetleg külön levélben fogunk válaszolni. Nyomatott Nagy Elek gyorssajtóján Czeglóden, Árpád-tór (ev. ref. bazár.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom