Telekkönyv, 1904 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1904 / 4. szám - A jelzálogos hitelezők és szolgalomjogosultak viszonya
96 aég esetére pedig, ha a tényállással nem volna ismerős, maga helyett bizalmi férfiakat rendel ki. Ebben a helyszíni eljárásban adandók elő a tulajdoni arányra vonatkozó bizonyítékok, vagy esetleg amennyiben semmi különös arányt nem kívánnak megállapítani, elég az 1889: XXXVIII. t.-cz. 16. §-ára hivatkozni. Erről a helyszíni eljárásról a kiküldött jegyzőkönyvet vesz fel, ebbe a a feleknek a tulajdoni arány tárgyában esetleg létrejött megállapodását is belefoglalja, a kiszállás költségei s amennyiben a fuvar nem természetben volt kiszolgáltatva, a fuvar költségei az esetleges előleg beszámításával megfizetendők. Ezt a jkvet a tkvi hatóság beiktatja, az elintézéséül hozandó végzésben a tulajdoni arányt, akár megegyeztek rá a felek, akár nem, megállapítja s a megállapítást a telekjegyzőkönyvbe hivatalból bejegyzi. Megjegyzem, hogy ha az 1893. évi 24366. sz. a. kelt igazs. min. rend. 121. §-a 4. pontjának feltételei fenforognak, vagyis ha akár a telekjegyzőkönyv tartalmával, akár a kérvényhez csatolt s az illető hitfelekezet lelkésze által is aláirt bizonyitványnyal igazoltatik, hogy a tulajdonostársak valamely elhalt egyén házastársának d?s leszármazóinak viszonyaiban állanak-e egymáshoz, avagy pedig nem, költségkímélés czéljából a helyszíni eljárás mellőzésével meg lehet a tulajdoni arányt állapítani, csakhogy ilyen esetben a helyszíni eljárás mellőzését is kérelmezni kell. Ilyen esetben a telekkönyvi hatóság az érdekelteket a kitűzendő határnapra azzal hivja meg, hogy amennyiben meg nem jelennek, vagy megjelennek ugyan, de közöttük a részesedési arány megállapítására egyértelmű más megállapodás létre nem jön, az 1889 : XXXVIII. t.-cz. 16. §-ában meghatározott hányadokban fogja az ingatlan tulajdonjogát javukra bejegyezni. V. K. úrnak. Ha a sz—i 799. sz. tkvi betétben C. 1. alatt P. M. javára 40 K. erejéig végrehajtási zálogjog van bekebelezve, tekintet nélkül arra, hogy e követelés kielégítése végett a végrehajtási árverés fel van-e jegyezve, vagy nincs, s 140 koronás lejárt váltó alapján telekkönyvi kérvény útján nem biztosítási végrehajtás útján alzálogjogot kívánnak rá előjegyezni, akkor a végzés mintája a következő : Az 1903. évi július 5-én kelt eredeti lejárt váltó alaján az alzálogjog 140 K. váltókövetelés erejéig a sz—i 799. sz. tkvi betétben C. 1. alatt 40 K. erejéig P. M. javára bekebelezett végrehajtási zálogjogra K. K. javára elöj egyeztetik stb. A foganatosítás mintája pedig a következő : Érk. stb. Az 1903. évi július 5-én kelt váltó alapján az alzálogjog 140 K. váltókövetelés erejéig a C. 1. alatt 40 K. erejéig bekebelezett végrehajtási zálogjogra K. K. javára előjegyeztetik. (Lásd az 1893. évi május 26-án 19665. sz. alatt kelt betétszerkesztési utasítás XXV. mintája G. 2. alatti bejegyzését.) A telekkönyvi kérvény útján kórt ezt az előjegyzést a végrehajtási törvény 79. §-ára való hivatkozással elutasítani nem lehet, azonban, ha végrehajtás útján kívánják az alzálogjogot megszerezni, akkor a követelést ingóság gyanánt le kell foglalni, s a kiküldött az alzálogjog bekebelezése végett a telekkönyvi hatóságot a végrehajtási jegyzőkönyv kivonatának hiteles kiadványban való megküldése mellett közvetlenül keresi meg. Nyomatott Nagy Elek gyorssajtóján Czegléden, Árpád-tér' (ev. ref. bazár).