Telekkönyv, 1903 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1903 / 4. szám - Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek ujabb szabályozásáról

arra kell törekednünk, hogy a magyar faj szaporodjék, gyarapodjék és erősbödjék. Egyik hatalmas eszköz erre : a nőtlenség és gyermektelenség lehető meggátlása, a családalapítás előmozdítása. Azért be kell hoznunk — a nötlenségi adót. Minden férfit — még a kath. papokat sem véve ki — aki 30 éves koráig nem nősült és évi jövedelme 3000 koronát meghalad, nötlenségi adóval kell sújtani, amely 3000 koronát meghaladó évi jövedelmének (fizetésének) legalább 30 %-ából álljon. Ezt a nötlenségi adót pedig egészben és teljesen a magyar állami családos tisztviselők helyzetének javítására kellene fordítani akként, hogy minden családos állami tisztviselő minden kiskorú gyermeke után azok nagykorúságáig törzsfizetésének bizonyos százalékában, lehetőleg legalább annak 10 %-aban meghatározandó családi pótlékban részesüljön, — és hogy abból az állami tisztviselők mindkét nembeli gyermekei számára ösztöndijalapok és az ország különböző részeinek nagyobb városaiban internátusok létesíttessenek. A családi pótlék rendszerének mielőbbi behozatalát megköveteli az osztó igazság; mert máskülönben a nőtlen tisztviselő mindig hasonlíthatatlanul előnyösebb helyzetben lesz ugyanazon javadalmazás mellett, mint a családos. Miért örvendjen jobb létnek az a meddő ember, aki a családalapításnak elmulasztásával emberi és hazafias kötelességeit vétkesen megszegi? Hiszen akkor a családos tisztviselő azért, mert emberi és hazafias köteleségeit teljesítette, bűnhődik ; mert maga, neje és gyermekei eltartására is csak ugyanazt a javadalmazást kapja, mint az a nőtlen tisztviselő, aki említett kötelességeit megszegte. Tehát itt a kötelességszegés — jutalomban; •— a kötelességteljesítés ellenben — büntetésben részesül. Csoda-e, ha a magyar állami tisztviselők seregében rohamosan nő az agglegények száma ? ! Hiszen ki nem látja be azt, hogy ugyanaz a fizetés és lakáspénz, amely a nőtlen tisztviselő megélhetésére teljesen elég: a családosnak már csak felében, esetleg csak harmadában, vagy negyedében az, mert családos tisztviselőnek már nem egyedül magára kell költenie, hanem nejére és esetleg 1—10 gyermekre is ?! Ahhoz tehát, hogy a családos tisztviselő a nőtlennel egyenlően legyen dotálva : annak a hiányt ki kell egészíteni a végből, hogy nejét és gyermekeit is tisztességesen eltartani, utóbbiakat iskoláztatni, társadalmi állásának megfelelően kiképeztetni és derék magyar honfiakká és honleányokká nevelni képes legyen. De nem folytatom tovább. Ha az eddig elmondottak sem győzik meg a kormányt és a törvényhozásnak tagjait arról, hogy még áldozatok árán is teljesíteni kell magának a magyar államnak legfőbb érdekében tisztviselőinek jogos, igazságos és méltányos követeléseit: akkor én hiába beszélnék akár Ítéletnapig. Mégis ! Kell néhány szót szólanom a magyar bírák érdekében. Nincs Európában ország, melynek erős, önérzetes, szakkép-