Telekkönyv, 1903 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1903 / 4. szám - Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek ujabb szabályozásáról

51 vagy mint ugyanannak mult évi október hó 22-ikén elmondott expozéja, amelyben a kisebb javadalmazási! állami tisztviselőknek az 1400 koronás alap ellen inditott mozgalma ellen határozottan állást foglalt azzal a kijelentéssel; hogy ha az 1600 koronás fizetési minimum, mely 5 millió koronával szaporitaná meg az állam kiadásait, mégis forsziroztatnék, magánál a törvényjavaslatnak a sorsa tétetnék koczkára : „ép azért — igy szól tovább a pénzügyminiszter — ugy a tisztviselőknek és mindenkinek, akik szivükön hordják a tisztviselők sorsát, egyenesen kötelességük, hogy állást foglaljanak ezzel a mozgalommal szemben, amely nem vezethet egyébre, mint esetleg a törvényjavaslat visszavonására."' Honnan van tehát az, hogy mindezek daczára mégis mozogni mernek mindazok, akiket a törvényjavaslat ki nem elégit, vagy épen sért s egy cseppet sem félnek attól, hogy a kormány fenyegetéseit beváltja és igy koczkára teszik azt a keveset is, amit nekik ez a törvényjavaslat nyújt ; amikor ez a kevés is jobb a semminél és amikor oly égetően nagy a szükség és sürgős a segítség? Az igazság meggyőző erejében bízunk mindannyian; mert hiszszük és reméljük, hogy az előbb vagy utóbb, de mindenesetre kiküzdi a győzelmet számunkra. Azért merek én is a kérdéshez hozzászólni; amire már csak annálfogva is kötelezettnek érzem magamat, mert az 1901-iki tisztviselői kongresszus létrehozásában én is tevékeny részt vettem s mert tőlem, mint az állami tisztviselők országos egyesületének a vidékről való társelnökétől méltán megvárhatják azt, hogy a törvényjavaslatról én is elmondjam a magam véleményét. Hát elmondom. Azt hiszem, hogy természetesnek fogja találni mindenki, ha engemet a törvényjavaslat csak kévéssé elégit ki. Hiszen mi szegediek a mi emlékiratunkban hasonlíthatatlanul sokkal többnek a megvalósítását tartottuk szükségesnek, mint amennyit az 1901. évi szeptember 22-ikén Budapesten megtartott tisztviselői kongresszus memoranduma kért. Mi szegediek csak azért hajoltunk meg a többség előtt és mindazt, ami a szegedi memorandumban foglaltatott, jobb időkre továbbra is fentartva csak azért engedtük, hogy a kongresszus egy emberként határozhasson, hogy ennek a kongresszusnak súlya és sikere legyen. Hogyan lehetnék hát én teljesen megelégedve egy oly törvényjavaslattal, amely még azt a legkevesebbet sem adja meg egészen, amit a kongresszus memoranduma kért?! Hiszen a kongresszus emlékiratában (négy csoportban részletesen előadva) csak azokat a legsürgősebb kérelmeket terjesztette a kormány elé, amelyeket annak továbbra is elodáznia teljes lehetetlen, ha az állami tisztviselők, altisztek és szolgák helyzetén segíteni komolyan akar. A törvényjavaslat azonban sem a fizetést nem emeli ugy, sem az előléptetési viszonyokat nem javitja akként, amint azt a