Telekkönyv, 1903 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1903 / 1. szám

t 4 jelenti, hogy a közczélok végetti kisajátítás vagy telkek elveszte avagy természeti növedéke esetében a bejegyzésnél követendő eljárás külön rendeletek által szabályoztatik, már sem a magyar­országi, sem az erdélyi telekkönyvi szabályokban, sem a törvény­tárban, sem a miniszteri rendeletek tárában, sem az igazságügyi közlönyben nem találunk jogszabályt, sőt tudtommal telekkönyvi iróink is hallgatnak róla. Csupán telekkönyvi betétszerkesztés alkalmával történhetik meg feltűnés nélkül, hogy a közutnak szolgáló birtokrészietet, vagy a birtokrészletnek a közutba eső részét a betétszerkesztő­bizottság az 1893. évi május 26-án 19,665. sz. alatt kelt igazság­ügyminiszteri rendelettel kiadott betétszerkesztési utasítás 20. §-ának 5. pontja értelmében a betétből egyszerűen kihagyja, a kihagyást a betétterv A. lapján bizottsági feljegyzés alakjában feljegyzi és az érdekelteket a betétből való kihagyásról a 140. §. értelmében ajánlott levélben értesiti. Azonban betétszerkesztésen kivül, a közönséges jogi élet­ben még nehezíti a kérdés megoldását az a körülmény, hogy az utak jogviszonyait a közutakról és vámokról szóló 1890. I. t.-cz. alaptörvényileg, a mezőrendőrségről szóló 1894. XII. t.-cz. ki­egészitésképen szabályozta, az 1890. I. t.-cz. 67., 68., 69. §-a törzskönyvezésüket elrendelte, a törzskönyvezést és a törzsköny­vek vezetését a telekkönyvi hatóságok mellőzésével a közigazga­tási hatóságok hatáskörébe utalta, a telekkönyvekből (betétekből) való kitörléséről pedig sem a törvény, sem a törzskönyvezés tár­gyában az 1892. évi november 7-én 71,871. szám alatt kelt uta­sítás nem rendelkezik. De még ez sem elég a bonyodalmakból. Ismét ujabb bo­nyodalom származik abból, hogy a törzskönyvezés szabályai csu­pán az állami, a törvényhatósági és a vasúti állomásokhoz vezető közutakra nézve vannak megállapítva, a községi közlekedési (vicinál) és a tisztán községi (közdűlő) utak törzskönyvezésének szabályai a törvényhatóságok által alkotandó szabályrendeletek ré­szére vannak fentartva. Tehát mig egyrészről a telekkvi rdts 56. §-ában a közczé­lok végetti kisajátítás vagy telkek elveszte, avagy természeti növedéke esetében a lejegyzésnél követendő eljárás megígért szabályozása hallgatagon mellőzve van, másrészről az utak törzs­könyvezésének is két csoportját kell megkülönböztetni, még pedig: a) az állami, törvényhatósági és a vasúti állomásokhoz ve­zető közutak törzskönyvezését, amelynél az 1890.1. t.-cz. 67., 68., 69. §§-ai és a végrehajtása tárgyában az 1892. évi november 7-én 71,871- sz. alatt kelt utasítás szabályai alkalmazandók ; b) a községi kötekedési; a tisztán községi és mezei közös dülő utak törzskönyvezését, amelynél a némely törvényhatóság­ban soha el nem készítendő szabályrendeletek alkalmazandók.0

Next

/
Oldalképek
Tartalom