Telekkönyv, 1901 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1901 / 1-2. szám - A betétszerkesztéshez

16 hiven törvényszerinti kötelességét s 40 községben taposta már a sarat s a társadalmi életéről úgyszólván le kell mondania, kóborlása daczára, lábai az előmenetelben megvannak kötözve. Ne csodáljuk ebből folyólag, ha 2—3 évet töltött az albiró a betétszerkesztésnél, hogy abból nagyon is ki kivánkozik. Az uj törvényben, avagy annak végrehajtására vonatkozó utasításban a biró hatáskörét praecise kellene megállapítani, mert miként a sommás eljárás nem szól a bíróságról, hanem mindig a biróról, ugy itt is nem a bizottságról, hanem a bizottságban működő biróról kellene szólni. Ezt az igazság szempontjából hozom fel; ezzel nem akarom azt mondani, hogy a segédszemélyzet ne emelkedjék érdeme szerint, emelkedjék velünk együtt a hosszú, fárasztó utainkon. De milyen a helyzetünk a székhelyen. Az 1886 : XXIX. t.-cz. 78. §-a szerint a betétszerkesztésnél működő birák és albirák az áthelyezhetlenség kivételével az 1869: IV., 1871 : MII. és IX. t.-cz. intézkedései alá esnek, tehát épp azon szempont alá, mint a többi rendes létszámban levők, mégis minő abustts fészkelte be magát a bíróságoknál. Ha esetleg a betétszerkesztő albiró a bíróságnál legidősebb, ugy mégsem ez, hanem a tegnapelőtt érkezett 27 éves albiró helyettesíti a járásbírót, tehát a legidősebb albiró, avagy törvényszéki biró helyett. Nem uralomvágy diktálja eme megjegyzésemet, hanem ama fontos ténykörülmény, hogy a helyettesítésnek nagy jelentősége van. amenynyiben a betétszerkesztő biró az adminisztráczió körül kellő ismereteket szerezzen, mert habár a bírák szegénységi fogadalmat tesznek örökre, de nem tesznek fogadalmat az örökös albiróságra, avagy ne lehessünk rendes létszámbeli járásbirák vagy törvényszéki birák, ha az elnök urak minket, mint ismeretleneket nem is kandidálnak. Ha mindezek daczára mi albirák eddig nem csüggedtünk, vándor, nomád életünk tövises utakon halad és mégsem görnyedtünk el, hanem dolgainkat lelkiismeretesen végezzük, azt amaz önérzetnek kell tulajdonítani, amely a magyar bírói karban honol és ama az embert sírig követő reménynek, hogy egy jobb jövőnek jönni kell, mely a sok hányódtatás után meghozza a megérdemlett előléptetést. Fentebb az eddigi misériákról szóltam és helyesen. A jobb jövő hajnala kipírkadott, hisz az igazságügyminiszter ur ő nagyméltóságának nemes jóakaró tette, melyet az ujabb kinevezések körül tanúsított, megnyugtatólag hat. Midőn a legmagasabb helyről éber figyelem fordittatik az igazságügy minden ágára, midőn felülről szivükön hordják a tisztviselőknek előléptetési ügyeit és azok anyagi viszonyainak javítását, lelki nyugalmat szerez nekünk arra nézve, hogy a további előléptetések nem fognak oly soká késni az éj sötét homályában és alapos reményünk van arra nézve is, hogy esetleges pályázati kérvényeink a rendes létszámba való előléptetéssel hajlékonyabb támogatásban fog részesülni.