Telekkönyv, 1898 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1898 / 7-8. szám - Telekkönyvi iskola. A kérvényről. [15. r.]
126 szolgáljon ; abból pedig, hogy a késedelmes vevő ellen megtartott árverés esetében elért magasabb vételár a korábbi vevőre nézve is előnyös, egyáltalában nem lehet következtetni arra, hogy a törvény az utóajánlat benyújtását csakis alapárverés esetében kívánja megengedni. Igaz ugyan, hogy az 1868: LIV. törvényczikknek hatályban volt 437. §-a két árverési határnap kitűzését rendelte és az első határnapon a végrehajtás alá vont ingatlanok az összes érdekeltek beleegyezésének esetén kivül nem voltak a kikiáltási áron alul eladhatók, és hogy az idézett törvényczikknek 459. §-a szerint a késedelmes vevő veszélyére megtartandó árverésnél csakis egy határnap volt kitűzendő, ellenben az 1881: LX. t.-cz. 147. és 171. §§-ai szerint már az alapárverés megtartására is csak egy határnap tűzendő ki, s a végrehajtás alá vont ingatlanok már ezen határnapon is a kikiáltási áron alul adhatók el, ebből azonban nem következik, hogy az utóajánlat az eltörölt, második határnapot, illetve az 1868 : LIV. t.-cz. 437. §-ának az első árverésre vonatkozóan felállított korlátozását pótolni volna hivatva, nem pedig azért, mert a korábbi törvény szerinti második árverési határnapnak a czélja a végrehajtási alapnak minden áron való értékesítése volt, az utóajánlat pedig a már elért vélelárnál nagyobb vételár elérését czélozza, és pedig abban az esetben is, ha az első határnapon az ingatlan a kikiáltási, vagy ennél magasabb áron kelt el. Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári szakosztályainak 1898. évi február hó 25-én tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi április hó 22-én tartott teljes ülésben. KÜLÖNFÉLE. Lapunk szerkesztője július és augusztus hónapokban nem lesz Szegeden. Ez okból az augusztusi számot a júliusi számmal már most adjuk. A legközelebbi szám szeptember elsején jelenik meg. A Magyar Pénzügy f. évi június hó 2-án megjelent száma „Felhívás a hazai pénzintézetekhez" czim alatt a következő közleményt tartalmazza: A Szegeden, Káplány Géza kir. Ítélőtáblai bíró szerkesztésében megjelenő »Telekkönyv*, czimü folyóirat 1898. január 1-én harmadik évfolyamát kezdte meg. Az egész országban ez az egyetlen telekkönyvi szaklap, mely irodalmi színvonalon áll s amely sokoldalú, változatos és gazdag tartalommal jelenik meg. Rövid idő alatt kivívta e lap az általános elismerést. Fennállásának már első évében az a kitüntetés érte, hogy a m. kir. belügyminiszter 64,766/IVa. 1896. szám alatt kelt és a megyei alispánokhoz intézett körrendeletével azt a községi és körjegyzőknek azzal a kijelentéssel ajánlotta, hogy e közlöny a jegyzői kar támogatását megérdemli. A budapesti kir. ítélőtábla elnöke pedig e folyóiratot a kir. Ítélőtábla tagjainak és a kir. ítélőtábla kerületén levő kir. törvényszékek elnökeinek, valamint a felügyelete alatti kir. bíróságoknál alkalmazásában levő bíráknak és hivatalnokoknak melegen ajánlotta. Hasonló módon intézkedtek a nagyváradi, temesvári kolozsvári és szegedi kir. ítélőtáblák elnökei is. Ma már meg van arról győződve mindenki, hogy e folyóirat rég érzett hiányt pótol s hogy ennélfogva azt fentartani, megszilárdulását és fejlesztését előmozdítani nemcsak érdemes, hanem szükséges is. E felhívásban az igen tisztelt hazai pénzintézeteket arról akarjuk meggyőzni, hogy ez a folyóirat az ő nagyon becses támogatásukat is megérdemli; mert hiszen ők a hitel legbiztosabb alapjával, a telekkönyvvel csaknem mindennap érintkeznek ; legfőbb érdekükben áll tehát nekik is mindaz, amire e szaklap törekszik.