Társadalomtudomány, 1944 (24. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1-3. szám - Külföldi magyarok. Társadalom-lélektani kísérlet

loo DOBOSSY LÁSZLÓ összetartanak, mint az Ószövetség üldözött zsidói. Francia módra isszák az apéritifet, de Angyalföldről meg Érsekújvárról beszélgetnek. Múltjuk megfésült emlékei szépítik jelenüket. Elmondják egymásnak hányatott sorsuk állomásait, mért és hogyan jöttek el hazulról, leveleznek-e hozzátartozóikkal, milyen anyagi javak várják őket ohadaza. A gyárban meg az utcán csak figyelmük van jelen, a lelkük távol él. Otthon csapong képzeletük, jövőjük tervét a mult színes tájaira építik. A szép öregség megérdemelt nyugalmát gyermekkoruk környezetében szeretnék fogadni; az legfőbb vágyuk, hogy békés hajlék, rendezett kert várják a megtérő vándort. Erről ábrándoznak magányosan vagy egymás közt, állandósult találkozó-helyeken, Billancourt-ban meg Montreuilben vagy valahol a Szajna-parton, horgászás közben. Akik templomba járnak vasárnaponként, a mise után csoportokba verődnek és hosszan tanakodnak, előbb az Isten háza előtt, aztán meg a sarki kocsmában, akárcsak Tallóson vagy Vágfarkasdon. — Máthé Elek is hasonló megfigyelést jegyez fel egy new-yorki társaságról: «Akárcsak egy kis magyar megyeszékhelyen, csupa egymás életkörülményeiről tudó, egymás gondját-baját és örömét egyaránt megosztó társaság ült a tágas teremben». (I. m., 115. 1.) S ez nagyon érthető : idegenben ugyanis a személyi kapcsolatoknak s általában a különböző érzelmi viszonyoknak sokkal nagyobb a jelentőségük, mint otthon. A választék is hiányosabb : nem lehet változtatni a barátokat. Végzetesen egymásra utaíta őket véletlen helyzetük. Marják egymást, veszekednek, ádázán pletykálkodnak, ám nem lehetnek meg ez elemi érintkezés nélkül. Ez az a talaj, mely táplálja szellemi létük gyökereit. Érzik, hogy e táplálék híján Tompa Mihály sötét intése fenyegeti őket : «... hosszú hervadás emészti azt a fát, Melyet nagy korában tesznek más földbe át». Ezért annyira megható — mint már említettem — a külföldi magyar temetés. Egy colmari beszámoló elmondja, hogy «a tömegesen összejött elszásziak megilletődve nézik a szomorú, gyászoló magyarságot és meg is jegyzik : Ezek mind testvérek, mert mind itt vannak». (Párisi Magyarság, 1933. VIII. 15.) A halál egyébként is döntő irányítója a külföldön hányódók