Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)
1943 / 4-5. szám - Hort Dezső: Jellem és társadalom. Szociálkarakterológia. Budapest: Pannonia, 1943 [könyvismertetés]
532 KÖNYVISMERTETÉSEK emberiség belső, önmaga okozta átka. Nem az emberiséget, hanem csak azt az átmeneti fejlődési fokot jellemzi, amelyen keresztül az állati létből egy magasabb rendeltetés felé halad, s amelyen minél hamarabb túl kell esnie. Nem azért kell túljutnia ezen, mert a véletlen áradata sodorja magával, hanem azért, mert maga is túl akar jutni. Amíg ez az akarat hiányzik, a háborúknak nemcsak áldozatai, hanem előidézői is vagyunk (5). Szegény, meggyötört, de hibás emberiség. Sajnos, a világpolitikában az értelemnek túlkevés szerepet engednek. Jellemző erre vonatkozólag, hogy minden hadviselő állam felelős államférfiai a békét szokták megjelölni a háború végcéljaként. Ez alól még a legharciasabb demagógok sem kivételek, s nincs az a hadvezér, akit ha a háború célja felől megkérdeznénk, azt magában a háborúban jelölné meg. Ez a nagy egyhangúság azonban egyszerre végetérne, ha az illető államférfiakat aziránt is megkérdeznők, hogy mi az a béke, amit elérni akarnak. Erre már nagyon is különböző válaszok adhatók, aminthogy valóban különböző válaszokat szoktak adni. A szerző (6. s köv. 11.) ezeket három csoportba osztja. A leggyakoribb és egyben legprimitívebb azok elképzelése, akik a békét egyszerűen a végső győzelemmel azonosítják. Mert rendben van ; a háborúkat általában a végső győzelemig szokás végigharcolni; catalaunumi csaták és pyrrhuszi győzelmek sem nem gyakoriak, sem nem csábítóak egy államra ; de épp azért, mert természetes, felesleges is háborús célként megjelölni. Ez csak eszköz ; a háborús cél sokkal mélyebben van. A végső győzelemmel ezt még korántsem értük el, sőt a nehezebb út mégcsak ezután kezdődik. Ezt már kezdik látni azok, akiket a szerző a második csoportba sorolt, s akik szerint nem elég győzni a háborúban, hanem egy olyan tartós állapotot is kell teremteni, amiben a győzelemmel kivívott szuperioritás megőrizhető. A kérdés azonban éppen az, hogy hogyan biztosítható ilyen tartós állapot. Erre igyekeznek feleletet adni azok a nagyon kevesek, akiket a szerző a harmadik csoportba sorolt, s akik a háború végcélját a tartós békének szervezett biztonság útján való megvalósításában látják. Az ilyen szervezet ugyanis megkötöttséget jelent. Korlátozást, kötelezettségeket, felelősséget. Nemcsak a volt ellenségét, hanem a magunkét is. Ezért olyan nehéz a béke felé vezető út. Aki végig akar rajta menni, annak nemcsak az ellenséget kell legyőznie, hanem önmagát is. S ez a világ már, sajnos, úgy van berendezve, hogy akik az ellenséget le szokták győzni, önmaguk legyőzésére rendszerint nem alkalmasak ; akik pedig alkalmasak az önmaguk