Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - Hort Dezső: Jellem és társadalom. Szociálkarakterológia. Budapest: Pannonia, 1943 [könyvismertetés]

524 KÖNYVISMERTETÉSEK leg vitás, hogy el van-e egyáltalán tiltva, vagyis, hogy a deliktumés szankció-háborúkon kívül nincsenek-e olyan háborúk is, amelyek a két csoport egyikébe sem sorozható, jogilag közömbös aktusok (hélium iustum problémája). A szerző a diplomáciai történetből azt olvassa ki, hogy az államok a háborút általában illegális aktusnak tekintik, különben nem igyekeznének hadbalépésüket népeik és a világ előtt minden esetben megindokolni. S ez az erkölcsi értékelés nemzetközi szokásjogtétellé vált, aminek a versaillesi szerződés (231. art.) s a Kellog-paktum pusztán megerősítése. Nem változtat ezen az, hogy a nemzetközi jog ma még primitív jogrend («Law in statu nascendn), amiben nincs kötelező hatáskörű bíróság vagy végrehajtó hatalom, s így a kényszer alkalmazására maga a sértett jogosult (49—51). A háborúk elvi eltiltását bizonyítja a szerző szerint a beavatkozások tilalma ; nem volna ugyanis logikus a korlátozott erőszak eltiltása akkor, ha a korlátlan erőszak viszont megengedett (53—54). III. További bonyolult kérdés a nemzetközi jog és az állam viszonya (56—81). Államról általában monopolizált és centralizált kényszeralkalmazás esetén beszélünk. A nemzetközi jogközösségben a kényszer monopolizált, de nem centralizált. Ezért nem állami, hanem államfölötti (super-statal) jog, az állam-előtti (prostatal) primitív jogok mintájára (59—60). Ez az állapot nem lesz állandó. A fejlődés a fokozatos centralizáció felé mutat. Ennek menetét a primitív társadalmakban figyelhetjük meg. Eleinte a jogalkotás és a jogalkalmazás egyaránt decentralizált ; csak szokásjog van, ami a decentralizáltan alkotott jog jellegzetes alakja. Azután a jogalkalmazás bíróságok fokozatos felállítása útján centralizálódik. Végül utolsó fok : a jogalkotás centralizálása. Ennek a folyamatnak a megfigyelése rendkívül fontos, mert azt bizonyítja, hogy a nemzetközi jog életében is az a természetes, ha először a nemzetközi bíráskodás fejlődik ki ; a jogalkotás centralizálása csak ezután következhet. Sokan abból, hogy a nemzetközi jogrend mögött nem áll egy központi állam, azt következtetik, hogy a nemzetközi jog nem létesít alá-fölérendeltségi viszonyt, tehát alacsonyabbrendű jog. Ez tévedés. Alá-fölérendeltségről akkor beszélünk, ha valakit egy rend engedelmességre kötelez, s egy másikat parancsolásra hatalmaz fel. Ez a viszony tehát nem a felek, hanem a fél s a rend között áll fönn államon belüli és nemzetközi jogrendben egyaránt (non sub homine sed sub lege). Ebben nincs különbség demokratikus és autokrata kormányforma között sem (61—64).