Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)
1943 / 4-5. szám - A nagycsalád és jogszokásai Martoson
420 FÉL EDIT ö cseréli az állatokat, adja el a gabonát. Amióta a fiak megnőttek, mindent szépen megbeszél velük. Gyakrabban van szó közöttük a megválakozásról. Akadálya ennek az, hogyha széjjelmennének, akkor mindent el kellene osztani háromfelé ; most van három lovuk, de ha elosztoznak, egynek csak egy lesz, «így rakáson ami van nagy, de szertedobáva kicsi leszo. Mégsem akarnak mindvégig együtt maradni. Most az idősebb fiú háborúban van, ha hazajön, az dönt majd. Hívják feleségéhez, illetve annak szüleihez vőnek, mert az is egy lány; hívják első (meghalt) felesége szülei is, hogy menjen hozzájuk feleségestől, mert gazdák és egyedül vannak. Ha rokkantán jön haza, akkor nem megy sehova, maradhat otthon a jussában. Ha megválakoznak, akkor elosztanak ők is mindent háromfelé. Elosztják az élelmet olymódon, hogy a két gyermekes testvérnek két részt juttatnak, vagyis ha az apa i kg zsírt kapna, azoknak 2 kg-ot adnának. Az itt ismertetett életforma, mint említettem, ma csak három családban van meg. Más házaknál csak egy fiatal házas lakik. Ennek két oka van : az egyik az, hogy nincs is több gyerek, mert a község egykés, a másik pedig a szokás maga. A ma élő legöregebbek emlékezése szerint, sohasem élt az egész falu minden családja olyan nagycsaládban, ahol két vagy több fiatal élt együtt, hanem mintegy a fele háznál csak egy fiatal pár élt az öregekkel. A legidősebb fiúnak el kellett menni a háztól vőnek, hogy a fiatal maradhasson otthon és nősülhessen haza. Mint Tót A. esetében is láttuk, ő mint legidősebb figyerek mesterséget ment el tanulni. Ez azonban nem volt általános szokás, mert a mesterség űzését ma is igen lenézik. Az együttélő család az emlékezés szerint nem maradt együtt csak addig, amíg az unokák növekedtek, nem tudnak róla, hogy előfordult volna, hogy az unokákat a nagycsaládból házasítsák ki. Mikorra a gyerekek olyan idősek lettek, hogy házasságukra gondolni lehetett, a család megválakozott, megkülönözött. Azok, akik megkülönöztek ugyanabban a házban maradtak ; ha lehetett, egyik család az első, másik a hátsó házba ment széjjel; ha ilyenek nem lettek volna, megtoldották a házat hosszában egy szobányi, konyhányi, kamrányi épülettel. Ha a telek engedte, akkor öt lakás is épült