Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Céhrendszer és hivatásrendiség

CÉHRENDSZER ÉS HIVATÁSRENDISÉG 9 dalmi rang, kiváltságos születés itt már nem igen jött tekintetbe. Azonban e rendbe tartozásnál is a lényeg nem annyira a foglalkozás volt, mint inkább külön szentség felvétele, illetve megfelelő fogadalom letétele, aminek alapján kitörülhetetlenül e rendbe tartoztak olyan egyének is, akik nem annyira a vallási vagy tudományos élet fejlesztésével, hanem inkább politikával vagy fizikai munkával foglalkoztak, avagy esetleg minden számottevő közhasznú tevékenység nélkül éltek javadalmukból. Még jobban közeledett a hivatásrendiséghez a középkori egyetem, mely eredetileg szintén a tanárok és a tanulók hivatásszervezete, nuniversitas magistrorum et scholarium» volt. Ebbe tömörültek a tudományok művelői érdekeik védelmére, munkásságuk kölcsönös támogatására. A XIII. század elején már az egyetemek ennek megfelelő szervezettel és kialakult jogszabályokkal rendelkeztek. Az előkészítő kar, a jacultas artium már 13 éves kortól kezdve felvette a tanulókat, akik három, megfelelő vizsgákkal kapcsolatos fokozat, a baccalaureatus, a licentiatus és a doctoratus elérése után lehettek a megfelelő kar magisterei, tanárai. A középkorban ifjak és meglett férfiak számtalan ezrei foglalkoztak minden önző cél nélkül hivatásszerűen a tudományokkal. Hiszen az egyetemi tanulmányok útján elért fokozat (az orvosit kivéve) nem is képesített másra, mint a tudományok további művelésére és tanítására. így a középkori egyetem az idősebb és ifjabb tudós nemzedék példaszerű szolidáris szellemi közössége volt.1 Azonban a középkori egyetem tanárai és tanulói is túlnyomó részben klerikusok, vagyis az egyházi rend kötelékébe tartozó nőtlen személyek voltak, bár sokan közülük sohasem vették fel még az alsóbb egyházi rendeket sem. A középkorban ugyanis a tudományokkal foglalkozás és az egyházi kötelékbe tartozás, a diák és a klerikus nagyrészt egyet jelentett, a hivatásrendi közösség egyházi állapottal keveredett. Legteljesebben és legtisztábban az iparos-céhek körében valósította meg a középkor a hivatásrendi közösséget. A céhek az egy-egy ipart űzők testületei voltak. A városi iparos polgárok 1 V. ö. Fináczy : A középkori nevelés története. Hornyánszky, Budapest, 1914. 288 1.