Társadalomtudomány, 1942 (22. évfolyam, 1-5. szám)

1942 / 1. szám - Gentleman, úriember, úrhatnámság

io6 FIGYELŐ nyeskednek, basáskodnak, mert nagyobb urak akarnak lenni embertársaiknál. Az «úriember» mellett ne feledkezzünk meg az «úriasszony»-ról sem. Sokban ez is hasonló balhit, társadalmi csökevény, sőt fikció, mely ugyancsak sok zavart okoz. Talán azért is, mert nálunk a nőkre nézve s a nőkkel szemben még kevésbbé alakult ki korszerű érintkezési kódex, mint férfiak közt. így pl. a «kezit csókolom* is illusztrálja ezt, hisz ez másutt sehol sem dívik, így, sőt (talán Ausztriát és a volt Csehszlovákia területét kivéve) teljesen ismeretlen. Nyilvánvaló, hogy a «kezit csókolom* is végnélküli fölösleges feszélyezettségét teremt, mert rákényszerít hogy ezzel állandóan mintegy állást foglaljunk és el kelljen döntenünk, ki szemünkben az «úrinő» és ki nem. Akár az angolszász, akár a német nyelvterületen senkinek eszébe se jutna, hogy egy előkelő úrhölgynek más köszönés jár, mint teszemazt egy munkásnőnek vagy cselédnek, a «jó napot», «jó reggelt* vagy «jó estét» teljesen elfogadott köszöntés mindenki számára. A «kezit csókolom»-nál csak az némi enyhítő körülmény, hogy nyilván akusztikailag jól bevált. A társas érintkezés formáiról írva kifejtettem, hogy azoknál sokszor — teljesen öntudatlanul — a hangzás a döntő számunkra, részben a jóhangzás, az eufónia, de főként az is, hogy zajban jól hallhatók-e. így nyilván pl. a kézit csókolom pl. írógépek kattogásán is jól át tud hatolni, jobban, mint a «jó napot kívánok*. Mint a bizantinizmus mai járványának elrettentő példája említhető, hogy ma már akadnak urak, akik hölgyeknek adott esetben teljes komolysággal így köszönnek : «alázatos tisztelettel és kézicsókkal». Végezetül még valamit az «úriember»-ről. Bármily sok csökevényszerű társadalmi hiúság, korlátoltság és önzés tapad is az úriember fogalmához, bármennyire vissza is lehet élni vele, mégis tévedés volna figyelmen kívül hagyni azt a nemes patinát, amely az etikai értelemben vett úriember — vagy ha úgy tetszik, gentleman — fogalmához hozzátartozik. Egy nemzedék nem elég ahhoz, hogy gentlemant hozzon létre, ezt tartja egy angol közmondás. Ez a mondás pedig a gyermekszoba felé utal, amely oly nehezen pótolható — hisz apró vagy nagyobb vonásokban oly félreismerhetetlenül kirajzolódik, volt-e valakinek vagy nem. Bizonyára sokban tehertétel is a régies, «úri» gyermekszoba, de sokban viszont mégis csak értéket jelent. Kétségtelen ugyanis, hogy a «túl jó* gyermekszoba, a régies értelemben vett úri nevelés alkalmas arra, hogy már-már a lehetetlenségig felfokozza igényeinket önmagunk s mások iránt. Viszont épp ez a régies úri «gyermekszoba» igyeke-