Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 4. szám - Kovács Bálint: Magyarországi keresztyén népfőiskolák. Budapest, 1941. - Hilscher Rezső: Az északi népfőiskola. (Szociális Traktatusok, I. sorozat, 5. szám.) Budapest, 1941.

KÖNYVISMERTETÉSEK 467 ideáljában megmarádt társadalomalattinak, «paraszt»-nak. Ebből a két meghatározó tényezőből adódik a község társadalmi és kultúrállapotának jellegzetessége : az, hogy átmeneti, önállótlan és sivár. Az átmenetiség nem volna nagy baj, ha nem tartana már nagyon régi idő óta : csodálkozva olvassuk, hogy a községben a XIX. század végéig elég számos kis- és középnemesség lakott (1—2. o.) s a községnek már a XVIII. században latin iskolája volt, melynek jobbágy-tanítványai élőszóval, latinul instanciáztak a földesúr előtt (1. o.) s ilyen előzmények után a község ma sem mutatja jelét valamiféle polgári öntudatnak és emberi igényességnek, s nem is látszik valami ilyen felé haladni. Az önállótlanság abban jelentkezik, hogy minden kultúrjavukat készen kapják a várostól, anélkül, hogy részesei volnának annak a kultúrközösségnek, melyből ezek a javak származnak. Jellemző, hogy arra a kérdésre, honnan származnak a nótáik, ezt felelték : «a felsőbbségtől» (122. o.). Végül sivár az egész kultúrkép, amint azt a szerző az ünnepi szokások tekintetében külön is megállapítja (117. o.). Mutatja ezt az igen bőven közölt meseanyag, melyben ősi népmesei motívumok pesti viccekkel és közszájon élő gyilkossági történetekkel váltakoznak : a népmeseanyag már színtelen és jellegtelen, viszont a mai történetek nyelvi kifejezésmódja még egészen alacsony rendű. Hasonló jelenség az is, hogy a népzenéjüket már elfelejtették, az átvett műzenével viszont teljes zenei és hallási bizonytalansággal élnek. (123. o.) A szerző maga is említi, hogy a község különös és elsődleges néprajzi jellegzetességeket nem mutat (Előszó). A munka tehát inkább egy országos néprajzi felvétel számára jelent részleges és statisztikailag sokoldalúan felhasználható adalékot. A társadalomvizsgáló azonban az egész néprajzi szempontú feldolgozás láttán nem tudja leküzdeni azt a gyanúját, hogy Kocs és számtalan hozzá hasonló magyar község, mely a parasztkultúra és a paraszthagyomány zárt állapotából visszahozhatatlanul kilépett, mindig kevésbbé nyújt néprajzi szemléletet kívánó és néprajzi szempontból nyereséggel kecsegtető feldolgozási anyagot : olyan közösségek ezek, melyek társadalmi kérdésektől és kórtünetektől terhesek, s ha már mindenképpen fel kell dolgozni őket, akkor inkább társadalompolitikai szempontú feldolgozást kívánnak. Egy művel szemben mindig méltánytalannak látszik, ha a kritikus azt veti fel, hogy a szerző miért nem másról és máshogyan írt könyvet ; ezek a megjegyzések azonban már nem is a műre vonatkoznak, hanem arra, hogy azt a Magyarságtudományi Intézet adta ki a Közigaz-