Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)
1941 / 4. szám - Az ember, a gép s a társadalom
378 BORBÉLY MIHÁLY mint a száz év előtti «írástudóké», akik az emberi szellem szabadságáért küzdöttek s épp ezért ez napjainkban csodálatos virágzásba szökkent. A gép ellen is valóságos vádirat született meg, nemcsak terméke : a demokrácia s a szocializmus ellen. Kíséreljük meg szembenézni ezzel is. Tipizál a gép — mondják — kiöli az egyéni munka örömét akkor, amikor a munkást a sokféle munka helyett egyféle, méghozzá gépies és egyforma munkafolyamat végzésére kényszeríti. De vájjon baj-e mindez? Baj-e az, hogy a gép tömegárut állít elő, nem pedig «egyéni» mestermunkát? Nem különb-e egy Bata-cipö, a gépesítés terméke, mint egy 19. századvégi múzeális értékű cipöremek, avagy egy autó, mint XVI. Lajos, vagy Napóleon pazar pompájú és művészi útihint ója? Egy Bata-cipő talán gyengébb minőségű ( bár ez sem bizonyos), mint egy cipészmester remeke, de ára egyötödrésze annak s így akkor is érdemesebb azt venni, ha félolyan tartós. A kézműipari mestermű azonban legfeljebb néhány kiváltságosnak állott rendelkezésére, a tömegek mezítláb vagy bocskorban jártak. Ma ellenben — hála a gépeknek —• talán kevesebben járnak cipőműremekben (bár ez sem egészen bizonyos), mint nagyapáink korában, de bizonyosan kevesebben bocskorban s mezítláb. Nem kétséges, hogy melyik a helyesebb s a kedvezőbb, bár az a vélemény is hallható néha, hogy mindez természetellenes, járjunk mezítláb, vagy legfeljebb fásamban. Helyes-e ez vagy sem, ne vitázzunk most, mert hiszen sem Bata, sem a cipészmester, sem a gép senkit nem fog megakadályozni abban, hogy elvi alapon járjon mezítláb, ha akar. Az viszont természetes, hogy vannak olyan ritka esetek, ahol az egyéni, a kézimunka pótolhatatlan. Ilyen pl. a fenti példában a nyomorék lábakra való ortopédcipő. Sajnos, azonban épp amiatt, hogy ezen a téren a gép áldásai nem érvényesülnek általánosan, az ortopédcipőt igénylők tekintélyes része mezítláb vagy rongyokban jár, pedig ázok részére a legortodoxabb természetes életet hirdetők szerint is indokolt a cipő. Az «egyéni», a kézimunka visszaszorulásán tehát nincs miért siránkoznunk, ahol szükséges és pótolhatatlan, ott úgyis megmarad, így pl. a műipar vagy iparművészet, a női kézimunka stb. szinte újjászületik a «gépkorszakban» s luxusból közszükségleti