Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 4. szám - Az ember, a gép s a társadalom

AZ EMBER, A GÉP S A TÁRSADALOM 375 általános népnevelés fejletlensége, hibái és hiányai következté­ben ez a néptömeg ehhez sem eléggé művelt, sem eléggé képzett nem volt. A primitív empirizmus ezt persze nem a népoktatás hiányainak, hanem a demokrácia hibájának tulajdonítja, de reakciója talán még primitívebb : nem megjavítani akarja a demokráciát, hanem elpusztítani. A mosdóvízzel együtt kiönti a gyermeket is, sőt csak a gyermeket, a mosdó víz aztán már meg is maradhat. Az általános népoktatás hibái és hiányai miatt kellő műveltséggel nem bíró emberek egyénenkint is, de tömegben különösképen kész és igen hálás anyag a reakció kezében. A közösségi élet viszont — elsősorban a gépek és a technika fejlődése következtében mind komplikáltabb lett s így a közösség vezetése s szervezése új és nagy feladatok elé áhí­totta a vezetőket. Ezekkel megbirkózni természetesen nem tudtak, hiszen a közösség, a társadalom élete s annak törvényei szinte teljesen ismeretlenek voltak — a társadalomtudomány a 19. századnak is talán a legfiatalabb hajtása. Azonfelül az új, a 19. századi társadalom is alapjában és gyökeresen különbözött minden előzőtől, mert azokban nem volt erőgép ! A gép s nagy a városokba tóduló s hatalmasan megnövekedett népesség egé­szen új problémát jelentett. Egyetlen szervezési, vezetési orga­nizmust ismertek csupán s méghozzá olyat, amely századok óta szinte semmit sem változott s ez a militarista szervezet, a had­sereg.1 Semmi csodálatos sincsen tehát abban, hogy a fennálló gazdasági rend védelmére is a katonai formákhoz folyamodtak, nemcsak azért, mert a hierarchia s a függelem a legjobb bizto­sítéka a vezetők s vezetettek alá s fölérendeltségi viszonyának, hanem azért is, mert más «közösségi szervezet», más példa nem volt.2 Ezzel jár az is, hogy az <<általános népoktatás* mind­inkább «általános testneveléssé* változik, sőt legtisztább és leg­nyütabb alakjában, a pétaini Franciaországban a kötelező álta­lános testnevelés akkor lett intézményessé, amikor az általános népoktatás ingyenességének a megszüntetésével annak lebontása 1 A »nagy monarchiák* s a középkor állama is túlnyomóan mili­tarista szervezet ! 2 Természetesen ez a szervezet nem lehetett jó példa már csak azért sem, mert a célja is más és egyszerű, míg a társadalom rendkívül összetett termelési, nyelvi, nemzetiségi, védelmi, hitbéli stb. közössé^.

Next

/
Oldalképek
Tartalom