Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)
1941 / 1. szám - Két könyv a felvidéki magyarságról
FIGYELŐ 147 taktikai és politikai fogás volt is az a Sarló hőskorában — ma már nem írhatjuk egészen a csehek rovására, hiszen a szlovákok a felszabadulásukat sem tudták elképzelni másként, mint védettség, protektorátus formájában, azaz gyarmati sorban. Mivel pedig a szlovákságnak a provincialitáson felülemelkedni nem tudó szemléletét s szellemi horizontját a legnagyobb szlovák, Hlinka páter alakján keresztül Jócsik igen jól látja, nagy a gyanúnk, hogy itt az történt, hogy a sokkal szélesebb horizontú magyar szemléletet vetítették ki magukból a kisebbségi magyarok a többségi szlovákságra, nem egészen alappal. De ez sem érthetetlen, hiszen a magyar a csehben látta az elnyomót és fegyvertársat remélt a szlovákokban, akik pedig ma nagyobb elnyomói és kizsákmányolói az uralmuk alatt maradt magyarságnak, mint a csehek voltak, akiktől — minden hibájuk s a velünk szembeni ellenséges érzületük s bukásuk ellenére sem lehet elvitatnunk bizonyos politikai koncepciót, némi nagyvonalúságot s európai szemléletet. Legkevésbbé szabad ezt tennünk nekünk, akikben szintén van ilyen tulajdonság, ami nem olyan gyakori itt Keleteurópában s mindnyájunk kára, hogy ezek egymással szemben érvényesültek s így jórészt paralizálták egymást. Kétségtelenül a fiatal írói generáció legkomolyabb szociológiai tudással rendelkező tagjai közé tartozik Jócsik Lajos, aki kijárta az «iskolát a magyarságra» és látta azt, hogy még nemzetiségi sorban is csak akkor lehet nemzeti összefogás, ha a szociális ellentétek az általános elszegényedés következtében, hacsak időlegesen is, elsimulnak. Ezt a tanulságát azonban soha sem szívlelik meg az uralmon lévő elnyomók, de talán ez a helyes, mert különben az elnyomó uralmát nem fenyegetné veszély. Jócsikot képességei és kitűnő müvei arra predesztinálták, hogy a Sarló és a felvidéki magyarság harcainak a történetét megírja, amire annál inkább szükség van, mert Német László szerint kisebbségben vagyunk s így jó iskola lenne egy magyar kisebbségi harc igaz történetének az ismerete is. Igaz ugyan, hogy a demokratikus formák között és demokratikus eszközökkel vívott harc eszközeit alig használhatnók, minden harcból tanulhatunk és tanulnunk is kell. Szerzőnk, úgy érezzük, nagyobb feladatok vállalására és megoldására is képes. Kétségtelen írói kvalitásai szinte predesztinálnák őt arra, hogy szociológiai irodalmunkban új utakat vágjon/ Ehhez azonban tökéletesen ki kellene irtania magából a kisebbségi sorból hozott kisebbségi érzés csökevényeit, amik néha kissé a látását is zavarják. De ez nem lényegbevágó és azóta talán már ki is nőtt belőlük. Borbély Mihály. 10*