Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 1. szám - A köznevelésügyi deficit társadalmi okai. (Egy elfeledett nevelésszociológiai probléma.)

A KŐZNEVELÉSÜGY1 DEFICIT TÁRSADALMI OKAI 57 mely egy-egy hirtelen átalakulásban integrálódhatik, szóhoz juthat és váratlanul* próbál államot és társadalmat átalakítani. Látható volt legutóbb a spanyol események közepett a műveltségben proletár tömegek vaksága és erkölcsi kulturátlansága. IV Még egy problémára utalunk végezetül. Ez a XIX. századbeli tudomány eszme; a tudomány a folytonos kutatásra volt beállítva. A tudomány rendkívüli mértékben haladt, egy századon át sokkal többet téve, mint amennyit azelőtt 3—4 századon át tett. A tudományos kutatás ez irányzata egész réteget : egy-egy ország <<értelmiségét* érintette. Igyekezett kutatókat nevelni ; ilyenek valóban nagyszámmal jelentkeztek is, szinte külön rétegeket alkotnak múzeumokban, levéltárakban, kutatóintézetekben és főiskolákon. Ez a réteg a legmagasabb képzettségű lehet, ám észrevétlenül hódol egy egyoldalúságnak, amely megakadályozza őt abban, hogy egy tudományos magas műveltség valóban biztos talapzaton állhasson. A kutatás mindenekelőtt analitikus, folyton tovább és tovább épít, és nem szintetikus ; azaz az eddigi eredmények összefogására, gondos rendszerbe való beépítésre kevéssé hajlik. Beláthatatlan a részleteredmények mennyisége, már a bibliográfiák is roppant tömeget tesznek ki. Ezzel szemben minő lenézett ma a tudományok «népszerüsítése !» Mennyire kevés az inger puszta összefoglalásokra ! A tudós eszméje nem az, hogy a társadalom felé hasson, hanem az, hogy színvonalat mutasson s a könyvtárak gazdagodjanak. Tény, a nagyobb közösség ügy érzi, kevés az, amivel az ö élete gazdagodhatik a tudományok által. El is zárkózik velük szemben, közömbösen nézi az űjabb «eredményeket». Ez a közönyösség is némi mutatója egy bizonyos, közműveltségi deficitnek: nincs meg a kellő «érzék» a tudós munkaértéke iránt. Ügynevezett közéleti férfiak, néha még kulturális színvonalat is árulva el, gyakran fényűzésnek tartják (ha nem is mondják) a tudományt. Sajátos helyzetre figyelmeztet ez a «magas kultúra*, sajátos beállítottság mutatkozik meg társadalomkulturális téren, melyet a XIX. század «folyton továbbkutató* embertípusa húzott