Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 1. szám - SUMMI PONTIFICATUS

20 HORVÁTH BARNA nak és szilárdságának trónjáról letaszítjuk és odadobjuk az egyéni és a közösségi érdekek hajhászásának, amely mindig csak arra tör, hogy a maga jogait érvényesítse, a másokét pedig tagadja.1 Az idő haladtával, a viszonyok változtával a nemzetközi megegyezések igazságtalanokká, aránytalanul súlyosakká, vagy alkalmazhatatlanokká válhatnak. Ilyenkor őszinte és becsületes tárgyalásokhoz kell folyamodni, hogy a szerződést vagy megváltoztassák, vagy pedig egészen új szerződéssel pótolják. íme, a szerződések felülvizsgálásának, revíziójának a természetes nemzetközi jog elvei alapján való igazolása. Viszont azonban a megkötött egyezményeket teljességgel folyékony és tünő dolgoknak tartani és hallgatólagosan azt a képességet tulajdonítani magunknak, hogy pillanatnyi érdekünk szerint azokat a másik fél megkérdezése nélkül megsérthetjük, ez biztosan az államok közötti bizalom és természetes rend aláaknázását jelenti és a népek és nemzetek közé szakadékokat von. * * * A jog, az állam és a nemzetközi jogközösség kérdéseiben így mutat rá a pápai körlevél a bajok gyökerét tevő tévedésekre. Amikor ezeket helyreigazítja, egyúttal leszögezi azokat az alapvető elveket, amelyeken a keresztény európai műveltségnek megfelelő korszerű jogszemlélet felépül. Amikor a társadalomnak, az államnak, a nemzetközi jogközösségnek ezt a keresztény és európai szemléletét a legegyszerűbb elvekre redukálja, akkor tanítása ismét egyetemessé, a szellem hitvallásává tágul. Csakis annak kell tagadnia a körlevél alapgondolatait, aki mindörökre tagadja a szellemet az anyaggal szemben, az értéket a ténnyel, az alanyt a tárggyal, a halhatatlan lelket a fizikai testtel szemben. Mindazok az irányok, amelyek hajlandók a természetbe és az anyagba beleérteni a szellem teremtő működését, vagy 1 «Ceterum, ius gentium idcirco a divino iure vindicare, ut in rei publicae moderatorum arbitrio veluti fundamento unice innitatur, nihil aliud significat quam illud ipsum ex honoris sui suaeque firmitatis solio detrudere, idemque nimio concitatoque privati publicique commodi studio permittere, quod non alio contendit, nisi ut propria iura efferat, aliena deneget.» 438.