Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 2. szám - A VENDÉGLÁTÁS MŰVÉSZETE

FIGYELŐ 219 KÖZÉRDEK A FELHŐK FELETT. — Levél a szerkesztőhöz.1 — Bocsánat, Szerkesztő Ür, hogy ismét zavarom, mégpedig olyan írással, mely senkit sem érdekel. A közérdekről lesz benne szó. Nem gondolok jobb temetőt számára egy tudományos folyóirat hasábjainál. Yoltaképen egy nyomozásomról számolok be. Nem vagyok hivatásos nyomozó, de annál szenvedélyesebb műkedvelő. Egy detektív és egy tudós lelkének találkozásából születhetett szellemem. Vagy tán nem is tudós volt az egyik, hanem lelkipásztor, esetleg pogány moralista. A detektív azonban nem kétséges, oly fáradhatatlanul figyelek meg mindent és mindenkit, míg keresem a nagy eltűntet : az igazságot. Minap egy banális frázis csiklandozta meg nyomozó ösztönömet. Egy neves politikusunk kijelentette, hogy a közérdek helyes felismerésétől függ a nemzet boldogsága. Nem kérdéses, hogy hazabeszélt s én mégis szerettem volna megölelni, mert úgy éreztem, hogy véletlenül ráhibázott a közboldogság varázsszerére. Fel fogom kutatni a Közérdeket, mely bújkál, érthetetlenül fél a felismertetéstől, mintha valami nagy bűn terhelné, mondjuk ő hozta volna világra a háborút. Kinyomozlak, lappangó szökevény, gondoltam, fel s alá járkálva szobámban. Áttüzesedett agyamban kergették egymást a gondolatok. Mindenek előtt egy jó személyleírásra volna szükségem. Sajnos, alig remélhetem. Tömérdek fotográfiája jelent meg ugyan lapokban és könyvekben s mindenki beszél róla, de képek és szavak nem hasonlítanak egymáshoz. Ezen a nyomon nem lehet elindulni. Annyi bizonyos, hogy a szellem-erkölcsi család gyermeke s állítólag van egy ikertestvére, az Önérdek, amely bár teljességgel más jellemű és természetű, külszínre oly tökéletesen hasonlít hozzá, hogy lehetetlen őket megkülönböztetni. Talán ez az ikreknél is szokatlan tökéletes hasonlóság vezetett egyeseket arra a gondolatra, hogy Közérdek nem is létezik, csak az Önérdek ravasz meséje költötte, hogy kendőzze lelke rútságát. A szellemi valóságok ugyanis rendelkeznek némi proteuszi képességgel. Én azonban nem ülök fel az ilyen meséknek, mert tudom, hogy az 1 Ezt a különös írást nem azért közöljük, mintha valami tudományos értéket tulajdonítanánk neki, hanem mert tanulságos példa arra, hová ragadja a képzelet a gondolkozót, ha nélkülözi a társadalmi kérdések vizsgálatához szükséges tudományos diszciplínát. A szerkesztő.