Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1940 / 1. szám - HORTHY MIKLÓS
HORTHY MIKLÓS 3 Csak az tud élni, aki meg is tud halni, vagy halállal dacolni. Minő felemelő, hogy ezt egy példában szemlélhetjük ! Nem kell emlékeztetnem arra, hogy nincs magyar tenger több, mint félezer éve, amelyért mi küzdeni és meghalni tanultunk. Ám volt Valaki, egy tiszántúli, síkföldi magyar nemes, aki még a tengeren is tudott a halállal dacolni. Mert így kívánta azt a Kötelesség és a magyar hűség, a férfiszó. Mennyivel inkább tud dacolni sorssal, végzettel az, aki a földjéért és nemzetéért él? Nagyvárosaink müveit köreiben sok volt egy puszta életesztéticizmus, egy magasabbrendűségi eszme képviselője, ki «finoman» kívánt élni. Itt leselkedett egy individualista, csakmagunkért való élés, nálunk is. Egy olasz író, Válla szavai jutnak eszünkbe a renaissance-korból: «A legeslegkevésbbé van meg bennem az a kötelességérzés, hogy valamennyi polgárnak összeségeért — az államért — menjek a halálba !» íme, az individualizmus kórokozó bacillusa. Ezt nálunk lehetetlen volt tovább ápolni. Egy fél-nemzedék távolságra már erős törzset nevelt egy actio in distans. Ahogy egyszer — a Kötelességért — halállal dacolt a síkföldi magyar, úgy rohantak síkföldi magyarok — a Hazáért és Kötelességért — a Kárpátok ormára, ahova halálmegvetve, váratlanul felszáguldottak, Európa csodájára. Az új történeti csoda húsz év alatt mégis végbement ; itt van az új államalkotó erő, mert a magyar nép, mint államalkotó nép, csakhamar felfogta az igazságot : az állam férfierő alkotása. Az actio in distans nem tévesztette el célját. Védelme a múltnak, alkotása a jövőnek, ebben áll nemzetek élete. Mi is ezt az eszmekört ápoljuk. Társulatunk folyóirata most lép a 20. évébe. Szerény eszközökre támaszkodó Társulatunk ugyanazt a történeti utat járja — a nemzetek királyi útját —, ahol a mi Vezérünk jár. A diffámáit és politikai eszközzé vált társadalomtudományba visszahozza a nemzeti élet tisztalelkűségét, magas értékekért való áldozatosságát s készülünk erőnk folytonos megújítására. A megtartás útján ott van a megújulásé is. Csak az az erdő maradhat meg, mely tavasszal egyre újrazsendül. Nem tettünk annyit, amennyit szerettünk volna tenni, de amit tettünk, sohasem revizionáltunk. Egy becsületes társadalomtudomány nem a konjunktúrákat kémleli, hanem a magas eszmények követésének áldozatos útját járja. 1*