Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 2. szám - SZEMÉLYI ÉS DOLOGI TÁRSADALOMSZEMLÉLET

136 BÁLÁS P. ELEMÉR lom egészében elfoglal. Az előkelő, felsőbb rendhez tartozó, nagyobb vagyonú ember életvitele is nagyobbszabású, költségesebb, több és magasabbrendű, nehezebben kielégíthető, több áldozatot kívánó szükséglettel jár. Az ilyen ember többet kívánhat ellenértékül azért a dologért, amit más részére szolgáltatott. Ez a személyies felfogás természetesen szoros kapcsolatban van azzal a mélyebb alapeszmével, hogy az egyes egyének elhelyezkedése a társadalomban tiszteletben tartandó, mert isteni rendelésen alapul. A középkor alapfelfogása a rend, mely isteni eredetű. Ezt a rendet minden vonatkozásban tiszteletben kell tartani, ahhoz alkalmazkodni kell. Ehhezképest annak a kérdésnek is, hogy az eladó mit kívánhat a vevőtől, ehhez a személyies felfogáshoz kell alkalmazkodnia. A dolgok ezen a ponton is csak mint a személy függvényei, létezésének és fenntartásának eszközei szerepelnek, nem önmagukban, nem önállósítva, nem mint a gondolkodás középpontjai. Személyi szemlélet jellemezte a középkort nemcsak gazdasági irányban, hanem a jog és a társadalmi tagozódás terén is. A római birodalom területén alakuló germán országokban a személyi elv uralkodott abban a tekintetben is, ki milyen joggal él. Az őslakó rómaiakra a római jogot alkalmazták, a hódító germánokra a germán jogot. A rendi tagozódás is személyi szemponton alapult : az összesség szempontjából létrehozott teljesítmény alapján. Már a hanyatló középkor és az újkor ismét a dologi szemlélet hatása alá került. A földi dolgok felé irányulni kezdő tekintet ismét a dolgokat állította a gondolkodás középpontjába, csakhogy most már nem volt lehetséges egy olyan dologi szemlélet, amilyen az antik világé volt. A hódításra berendezkedett római világ sztatikusan tekintette a dolgokat, a gazdagság megszerzése kész dolgok, természeti értelemben tekintett, saját eredeti erőiket kifejtő dolgok puszta helycseréje, meghódítása útján ment végbe, nem alkotás útján. A római jogi tulajdonban rejlő legmesszebbmenő jogosítvány az, hogy a tulajdonos a dolgát el is pusztíthatja. De az alkotás lehetősége, új dolgok létrehozásának gondolata nem szerepel az antik' világban. Olyan dolgok, amelyeknek a természetes erőiken túlmenő egyéb új erőik is lennének, nem szerepelnek az antik világban. Az a