Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1940 / 2. szám - SZEMÉLYI ÉS DOLOGI TÁRSADALOMSZEMLÉLET
132 BÁLÁS P. ELEMÉR akarata ellenére is, és általában mint vagyontárgyat lehet kezelni. (Ma már a rabszolgaság leküzdésére irányuló törekvések középpontjában főleg az egyeseknek munkára kényszerítése elleni rendszabályok állanak : 1933 : III. t.-c.-be iktatott 1926 szeptember 25-iki genfi egyezmény.)1 És hogy mennyire 1 «Tekintve, hogy a Bruexellesben 1889—90. évben tartott Konferencia Általános Egyezményét aláíró hatalmak egyértelműen kijelentették határozott szándékukat, a rabszolgaságnak Afrikában való megszüntetésére . . . Űgy vélekedvén egyébként, hogy meg kell akadályozni, nehogy a kényszermunka a rabszolgasághoz hasonló feltételeket idézzen elő, Megállapodtak, hogy egyezményt kötnek . . . KI. cikk. A jelen megegyezés szempontjából értendő, hogy : 1. A rabszolgaság az egyénnek az az állapota vagy helyzete, amelyben felette a tulajdonjognak ismérveit vagy egyes ismérveit gyakorolják. 2. A rabszolgakereskedés magában foglal minden elfogási, megszerzési vagy átengedési cselekményt, amely az egyénnek rabszolgaságba vetésére irányul, minden cselekményt, amely rabszolgának eladás vagy csere céljára való megszerzésére irányul ; minden eladás vagy csere útján való átengedését a rabszolgának, aki eladás vagy csere céljaira szereztetett, úgyszintén általában a rabszolgákkal való kereskedésre vagy ezeknek szállítására vonatkozó minden cselekményt. 5. cikk. A Magas Szerződő Felek elismerik, hogy a kényszer- vagy kötelező munka alkalmazása súlyos következményeket vonhat maga után és kötelezik magukat, hogy mindegyikük megfelelő intézkedéseket foganatosít a felségjoga, joghatósága, védelme, állami főhatósága vagy gyámsága alá tartozó területeken annak kikerülése végett, hogy a kényszer- vagy kötelező munka ne létesítsen a rabszolgasághoz hasonló helyzetet. Ez alatt azt kell érteni : 1. Hogy a kényszer- vagy kötelező munka egyáltalában csak közcélokra legyen igénybevehető ; 2. hogy azokon a területeken, ahol a kényszer- vagy kötelező munka a közcélokon kívül még más célokrs is megvan, a Magas Szerződő Felek törekedni fognak, hogy olyan gyorsan, amint lehetséges, fokozatosan megszüntessék és hogy addig, amíg ez a kényszer- vagy kötelező munka fennáll, az csak kivételes esetben legyen alkalmazható, megfelelő ellenszolgáltatás fejében és azzal a feltétellel, hogy a szokásos lakóhely megváltoztatása ne legyen kikényszeríthető ; 3. végül, hogy minden esetben az érdekelt terület központi hatóságai viselik a felelősséget a kényszer- vagy kötelező munka igénybevételéért.))