Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Krízis és katarzis

8 HAMVAS BÉLA és éppen az esedékes, a jelentkező kritikus szituációnak hátat fordítani, mindig azt, aminek megoldása a legfontosabb volna, «elfelejteni.» A lótoszevö példa arra, hogy az ember a történet feladott drámájából mennyire nem tudja magát kivonni soha és amennyiben mégis kísérletet tesz rá, ez mennyire magára az emberre üt vissza. Mert gondolható-e, hogy bármit is elér azzal, ha nem vesz tudomást az időről? Vájjon arathat-e mást, mint önmaga ámítását? És nemcsak a flapper, vagy a jampec lótoszevö : ez a lényegtelenné válásnak csak két határesete. Ebben a világhelyzetben van mindenki, aki az idő feladata alól kivonja magát és úgy tesz, mintha itt nem volna semmi megoldani való, megkísérel egy kortól elütő stílust megvalósítani, amely az adott helyzettel úgy számol, hogy úgy tünteti fel, mintha nem kellene vele számolni. A lótoszevőnek végeredményben ugyanúgy részt kell vennie az időszerű játszmában, mint mindenkinek, rá is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint másra, de állandóan olyan magatartást tanúsít, amellyel azt akarja jelezni, hogy ő mindezeken felül van és rá ez nem vonatkozik. Ez a helyzet végeredményben a maszkhoz vezet : a gondtalanság mosolya a lótoszevö arcán megfagy, az ember lényegtelenné lesz, tényleg elveszti minden kapcsolatát az idővel és, ami belőle marad : az üres térbe meredő lárva, mialatt a kor továbbrohan. Egészen más az «outsider» helyzete. Sokszor találkozni vele és elméleteiről lehet megismerni. Teljes tudatában van annak, ami történik, de azt hiszi, abban a kivételes kitüntetésben részesült, hogy a megoldásnak is birtokában van. Ide tartozik a politikai párt, amennyiben programmatikus és programmját tényleg komolyan is veszi. Outsider minden részlettudomány (pszichológia, statisztika, gazdaságtan stb.), mint univerzális megoldási kísérlet, minden társadalmi mozgalom, amely «alulról», vagy «felülről» akarja a világhelyzetet megoldani. Az outsider-szituációra jellemző az, hogy «kívülről» kísérli meg és pedig gyakran egyszersmindenkorra feloldani a krízist, — kívülről, vagyis nem magából az időből, konkréten, adott tényekből kiindulva, hanem elméletből, absztrakt módon, saját eszméit a valóságra erőszakolva. Ez a törekvés mégcsak nem is segít és mégcsak részleteket sem old meg : részint, mert a kiindulás sohasem lehet másutt, mint éppen az idő középpontjában,