Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - Hagyomány és fejlődés

HAGYOMÁNY ÉS FEJLŐDÉS 37 nép határozott hitére (pl. az ártó halott távoltartásának szándékára), ugyanúgy lehetne — mondjuk — azt, a józanságunknak ma ugyancsak furcsa ceremóniát is egy antik szokás, esetleg a római triumphus «csökevényének» látni, hogy 1925-ben a németek virággal szórták be az elnökké választott Hindenburg útját ; vagy lehet az ismert egyiptomi bábúvarázslatokban keresni annak eredetét, hogy egyetemi ifjúságunk 1934 június 26-án, a Kálvin-téren, egy «Barthou» felírással ellátott embernagyságú szalmabábút akasztott póznára és égetett el, annyira minden hite nélkül az ilyenfajta manipuláció varázsos hatékonyságának, hogy még Genfben, Jugoszláviának sem jutott eszébe a francia külügyminiszter hamaros tragikussággal elkövetkezett halálát ezzel az aktussal hozni összefüggésbe. Mégis : a survivalnek ilyen felfogását nemegy belső ellenmondás diszkreditálja. E1 lenmondás van (1) abban az elképzelésmódban, amely a jelenséget úgy tünteti fel, mint egy «halott sablón» újraéledését, indokolatlan -idegenszerű utóvirágzását.1 Világos nevezetesen, hogy — ha el is tekintünk a «halott» feltámadásának a furcsaságától — akkor is, elfogulatlanul szemlélve : egy ilyen «survival» de facto, fejlődésének egyik pillanatában sem «halott» tulajdonképpen. Reá mindig és mindenütt szükségkép valami annál intenzívebben «élő» jelenszerűség lesz a jellemző, minél inkább az értelem ellen, éppen ennek a tiltakozását lebirkózva, tud mégis exisztálni. Nem vág az sem (2), mintha a survival egy régi értelmes elemnek volna az új helyen való értelmetlen alkalmazása, mert ma is mindig — jóllehet nem egyfélekép, biztosan és határozottan —, valahogy mindamellett tudjuk, sőt sokszor egyenesen «sinnvoll umgedeutet»2 tudjuk az ilyenféle cselekedeteket megmagyarázni ; másfelől a modern néplélektan szerint az is bizonyos, hogy ezt akár az az «első» egyiptomi ember sem tehette másként és jobban, aki eredetileg (?) az első (?) bábúvarázst csinálta. A primitív népek, helyes ösztönnel, soha nem igyekeznek vallásos szociális cselekedeteik motorait magok számára tisztázni s annál rosszabb az idegennek, ha elhiszi a tőle kikényszerített, játékosan felelőtlen ((felvilágosításaikat.)) Más szóval: az eredeti «értelmesség» semmivel sem igazabb, mint az új «értelmetlenség» és a — lényegtelen — olvadás épolyan határozatlan volt szükségképpen a régi Egyiptomban, Rómában vagy egy primitív népnél, amilyennek ma mutatkozik ifjúságunk tüntetésében, a németség tömeglelkesedésében, bármifajta gyászoló gyülekezet cselekedeteiben, stb. Végül (3) ami a legfontosabb : egyenesen nevetséges volna, hogy komolyan a magyarság (vagy a zsidóság?) totemisztikus múltjában keresgéljünk annak az oka után, amiért pl. Szép Ernő valamelyik krokija a maga személyi bűneiben, fogyatkozásaiban pillantja meg a világháború kitörésének indítékát. Kiáltó lehetetlenségnek érezzük, hogy valaki a 1 V. ö. I. Lublinski, Arch. f. Religionswissensch. 1923/24., 162 1. * Graebner, i. h. 81. k.