Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 23 nyos történeti helyzetben, elhamarkodottan azonosította azzal, ami minden körülmények között feltétlenül helyes. Abszolutizálta a szabadságnak egy relatíve helyes koncepcióját. Ma már nemcsak azt látjuk eléggé vüágosan, hogy miként korlátolta a történeti alkalom a liberalizmus szabadságeszményét és nemcsak azt tudjuk, hogy mily szorosan függ össze, amint azt Troeltsch kimutatta, a gazdasági liberalizmus a vallási tolerancia eszményével és a protestantizmus, különösen az angol puritanizmus etikájával, hanem áttekinthetjük azt a fejlődési folyamatot is, amelynek során az egykor bevált liberális eszményeknek szükségképpen kudarcot kellett vallaniok, mert elestek azok a premisszák, amelyeken felépültek. Oly korban ugyanis, amikor a rendi kiváltságok, vallási elnyomás, önkényes adóztatás, gazdasági korlátozások, helyi, faji, nemzeti törekvések elnyomása, a családfői hatalom túlsúlya és a nemzetközi imperializmus nehezedik legsúlyosabban a társadalomra, csak természetes, hogy a szabadság eszményét úgy fogalmazzák, amint az a jogegyenlőség, a gondolat-, szólás-, sajtó-, tan- és vallásszabadság, a politikai, gazdasági, municipális, nemzeti és világszabadság, a személyes és szerződési szabadság klasszikus elveiben és ezeknek összes korollariurnáiban, amelyek együttvéve a liberális doktrína lényeges tartalmát kimerítik, állanak előttünk. Ez a liberális dogmakincs azonban okvetlenül devalválódik, amikor a fejlődés oly problémákat vet felszínre, amelyekkel szemben merőben tehetetlen az a történetileg annyira érthető felfogás, amely egyedül a társadalmi beavatkozásban, a jogi szabályozásban látja a szabadság veszedelmét. Ez az átértékelése a szabadságeszménynek azonnal megkezdődik, mihelyt kiderül, hogy az elvont törvényes szabadság lényegében elnyomássá válik a társadalmilag gyengébb és erősebb viszonyának konkrét alakulásában. Az a derűs optimizmus, hogy a szabadjára hagyott egyének szabad versenye igazságos eredményre vezet, irtózatos kiábrándulásba fult. A puritán még a szerződési szabadság sérelmének tekintette a gyermeki vagy női munka különleges védelmét, sőt azt az ítéletet is, amely a késedelem jogkövetkezményeitől mentesítette az adóst, aki folyó megáradása miatt esett késedelembe. Azonban «a megszorult ember nem szabad ember» és az angol büónak ebben a diktumában voltaképpen benne van az absztrakt szabadságoknak egész kritikája. Az absztrakt szabadság mögött megbúvó konkrét uralom problémája az, amellyel a liberálizmus már nem volt képes megbirkózni. A tőke hatalmi túlsúlya a munkával szemben, a párté a választóval szemben, a sajtóé a közvéleménnyel szemben mindinkább iskolapéldái lettek az elvont szabadsággal leplezett konkrét uralomnak. A szocializmus előtörése, a parlamenti kormányzat nehézségei és a sajtópropagandával irányított közvélemény elerőtlenedése már akkor megrendítették azt a hitet, hogy a liberalizmus a szabadság uralma, amikor még a háború vég-