Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Albrecht Ferenc dr.: Forrástanulmányok gróf Tisza István román nemzetiségi politikájához. Lugos (Husvét és Hoffer), 1933. III l. [könyvismertetés]

128 FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE Mussolininek ezekben a szavaiban benne van a fasizmus egész későbbi állásfoglalásának lényege a szindikalizmussal szemben. A fasizmus a marxista szakszervezeti mozgalom legnagyobb tévedését abban látja, hogy a marxizmus a társadalmat két nagy, szemben álló táborra, a tőke és a munka táborára osztja s az utóbbi érdekét a tőke érdekével végzetszerűen ellentétben állónak tekinti. Ezért a marxista szakszervezeti mozgalom leghatásosabb érdekvédelmi eszköze az osztályharc, amelynek végső célja a magántulajdonnal és magánkezdeményezéssel együtt a tőkének kiküszöbölése a termelésből és a termelési eszközöknek a szocialista állam részéről való átvétele. A valóságban azonban a társadalom nem osztályokból, hanem a termelők csoportjaiból áll s az egyén számára nyitva áll a lehetőség, hogy helyzetét az egyes termelő csoportok között változtassa. Érdekei tehát nincsenek elválaszthatatlanul egybekapcsolva egyik csoport érdekeivel sem, sőt ugyanazon időpontban több csoport érdekei is egyezhetnek az ő egyéni érdekeivel. Ebből következik, hogy a tőkés és munkás érdekei nem szükségképpen ellentétesek egymással. A sztrájkok és egyéb kényszereszközök útján a tőke felett aratott minden győzelem, amely a vállalat megrendülést idézheti elő, az általa foglalkoztatott munkások megélhetési alapját is megtámadja s a termelési eredmény csökkentésében megnyilvánuló nemzetgazdasági kár folytán közvetve érezteti kihatását a társadalom minden egyes tagjával szemben. Ezért a fasiszta párt az 1921 decemberében közzétett pártprogrammjában és az 1922 novemberében Bolognában megtartott első fasiszta szaktestületi kongresszuson a szakszervezeti (szindikalista) mozgalom alapjaira helyezkedik ugyan, de kijelenti egyszersmind, hogy a fasiszta szindikátusoknak az osztályharc szervezeteiből a nemzeti szolidaritás kifejezőivé és a termelés előmozdításának tényezőivé kell válniok. Ez a gondolat jut kifejezésre a kollektív munkaviszonyok szabályozásáról szóló 1926. évi április 3-i törvényben és a Carta del Lavoroban, amelyek megvetik alapját a termelő csoportok szervezetein felépülő társadalomnak s a tőke és munka viszonyának szabályozását kollektív munkaszerződések formájában magukra az érdekelt szindikátusokra bízzák. A Korporációk Nemzeti Tanácsát létesítő 1930. évi március 20-i törvény pedig a munkaviszonyok szabályozásán kívül beleszólást biztosít az érdekelt szindikátusok számára a termelés egyes kérdéseinek szabályozásába is, amennyiben a szindikátusoknak a termelés előmozdítását célzó megegyezései a Korporációk Nemzeti Tanácsának jóváhagyása által jogszabály erejére emelkedhetnek. Ez a törvény új közgazdasági rendszer felé nyitja meg az utat, amelyben a közgazdasági tevékenység elsőrendű állami feladattá, közfeladattá válik. Az állam beavatkozása három irányban éreztetheti hatását a közgazdasági életre : az ország gazdasági erőinek kifejlesztéséhez minél kedve-